Miért kell a karácsonyi kampányt (+BF) már nyáron, vagy szeptemberben elkezdeni, előkészíteni

Dátum

Megosztás

Én is így vagyok vele mint te, amikor meglátok hasonló felütéssel egy anyagot arra utalva, hogy: hahó ideje a karácsonyi kampányt tervezni. Picit furcsán néz az ember, aztán persze belátja, valóban jobb időben elkezdeni, mint kapkodni. Bár meglátod, ezen kívül is van még pozitív hozadéka. Ha a kereskedőket nézzük, akkor ez nem is olyan elvetemült ötlet, hiszen általában a forgalom akár több mint 40%-a a karácsonyi szezonban realizálódik, november-december időszakban. Erre tehát érdemes komolyan ráfeküdni, főleg most amikor még jobban megtépázta a cégünket a koronavírus. A cikk főleg azoknak szól, akiknek kifejezetten fontos a karácsonyi időszakból kihozható forgalom.

A cikket közösen készítettem az Adlab digitális marketingügynökség vezetőjével, Bartos Dáviddal. Merüljünk is el a témában, mert azt hiszem már ma karácsonyi kampány lázban fogsz égni!

Adatok, statisztikák a karácsonyi szezonhoz

A GKI Digital 2019-es felméréséből kiderült, hogy a vásárlók 21%-a már októberben nekilátott az ajándékok beszerzésének. További érdekesség, hogy:

  • A halogatás leginkább a legfiatalabb (Z generációs) vásárlókra és a férfiakra jellemző. Ők nagyobb eséllyel hagyományos módon intézik majd a beszerzést, például plázákat járva keresnek ajándékötletet az ünnepet megelőző napokban.
  • A női vásárlók előbb neki állnak az ajándékgyűjtésnek, és a legjobb akciókat remélve, elnyújtják a vásárlásokat egészen december közepéig. Ezzel szemben a férfi vásárlók szívesebben intézik az ajándékbeszerzést tömbösítve, egy-egy kiemelt időszakra/akcióra koncentrálva. Esetükben ezért a Black Friday – mint alkalom – 2x olyan népszerű ajándék vásárlás céljából, mint a nőknél.
  • Az árcédula mellett évről évre egyre hangsúlyosabbá válnak az egyéb szempontok is: ilyen tekintetben a legtöbben (46%) az ajándékba szánt termék ár-érték aránya alapján döntenek. Ehhez megfelelő információra is szükségük van, hogy ezt felmérjék, erre jó a marketing és a kommunikáció.
  • Az aktív internetezők 1/5-e – kb. 1,2 millió ember – az ajándék beszerzések kapcsán is számít a novemberi Black Friday akciókra, bízva a jó ajánlatokban és a széles választékban. Ugyanakkor a magyar vásárlók a Fekete Péntek akciók során elsősorban még nem a karácsonyi ajándékokat vásárolják, hanem saját, az akciós időszakra halasztott beszerzéseiket valósítják meg.
  • Átlagosan 8 főnek veszünk ajándékot. Továbbá átlagosan 48 400 forintot terveztünk költeni 2019-ben az ajándékokra összesen, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet. A megajándékozandók körét a szűk, valamint a tágabb család mellett barátok, kollégák, egyéb ismerősök alkotják. Idén az összeg egészen biztosan változik, ez még később derül ki. Lehet kisebb lesz az elköltött összeg, de közben az online költést megdobja, hogy az offline vásárlások száma drasztikusan visszaeshet.

Alulbecsüljük a vevők figyelmét és azt, hogy azonnal akarnak-e vásárolni

Anno az előadásaimon többször említettem azt, hogy legyél egy alternatíva akkor, amikor a vevő vásárlási döntés előtt áll. De ahhoz, hogy ott legyél a fejében, bele is kell menni. Ahogy olvastad már korábbi cikkemben (kutatással alátámasztva), hogy átlagosan legalább 10 információ kell ahhoz, hogy valaki vásárlásra adja a fejét, döntsön a terméked mellett. Na most ehhez többször is kell találkoznia a hirdetéseddel, szövegeiddel… Tehát ha te azt akarod, hogy november-december (de inkább október-december) időszakban vásároljon, már előtte kell találkoznia a marketing anyagainkkal.

Teendők a karácsonyi kampány előtt

Bartos Dávid az Adlab marketingügynökség vezetője is egyetértett abban, hogy egy webáruház esetében például idén már a versenyben maradáshoz elengedhetetlen a Google Shopping használata, de ott a Facebookon a katalógus hirdetés, ami felér egy pénznyomdával (szintén kell). És ez csak egy-két megoldás. De ha más területen működő cégeket is nézünk, akkor tapasztalat, hogy a nagyobb kampányt megelőzően érdemes akár saját magunk, akár külsős cég által (Adlab) készíteni egy auditot a marketingünkről, digitális csatornáinkról. Az audit során egyrészt fel kell tárnunk biztosan jók-e mindenhol a beállítások, megfelelően mérünk-e mindent. Facebook és Google pixel rendben van-e, használjuk-e az újabb beállítási lehetőségeket (események, konverziókövetés…), tehát a technikai feltételeket megnézni, hiszen a kampányban nagyon sokszor ezek fogják lecsökkenteni a költségeidet, vagy inkább nézzük úgy, hogy ez hozza a többszörös bevételt.

A kampányod része a kedvezmény? Faragj le a legnagyobb költségből.
Ezen változtatunk, vagy elérjük, hogy jobban megtérüljön! Tudjátok, mit szoktam mondani?! Az akciózásban az a legrosszabb, hogy még költeni is kell rá, hogy az emberek értesüljenek róla. Az olló nyílik, engedsz az árból és még marketingköltség is. Kész zsebmetszés! Értelmetlen! Ezen változtatni kell! A novemberi időszakban már úgy megemelkednek a marketing költségek (ha nincsenek előmelegített érdeklődők), hogy az bizony megöli a megtérülésünket, vagy lecsökkenti. Tudod mit fizetsz meg ilyenkor? Azt, hogy előtte nem hallottak elégszer rólad, a termékedről. Tudod, az előbb említett 10 információ kell hozzá, hogy vásároljon. Igen, a kedvezmény az átlag 10-et lefaragja, mert olyan hatással van az emberekre, de nem az összeset.

A felár, amit megfizetsz a novemberi – decemberi marketingedben, az az, hogy előtte alig hallottak rólad.

Előkampány – augusztus – október

Hozok egy jó példát, ez pedig a közösségi finanszírozás. A legnehezebb terep, mert olyan dolgot adsz el embereknek, ami még lehet nem is létezik. Tudtad, hogy a sikeres közösségi finanszírozó kampányok attól értek el nagy eredményt, mert már a kampány indulásuk előtt legalább 2-3 hónappal gyűjtöttek érdeklődőket, vásárlókat, átadtak annyi információt, ami a termék pénzgyűjtése indulásakor kellő eredményt hozott? A te „közösségi finanszírozó kampányod” karácsonykor van, és ezért kell előkampányolni. A jó marketinges, a sikeres cég adatbázist épít augusztus-október időszakban, hogy aztán minimális költséggel learassa a babérokat a karácsonyi időszakban, kampányban. Neked is ezt kell tenned!

Feladatok:

  • Megtervezni és elindítani az augusztus- október időszakra egy olyan kampányt, ami már ezen időszak alatt vásárlókat is hoz, és közben épül az adatbázis (e-mail, remarketing adatbázis).
  • Minden feltételt megteremteni a marketinghez (technikai beállítások) és minden lehetőséget megismerni (Google Shopping, FB katalógus hirdetés). Ezt láthattad az Adlab esettanulmányában is, hogy mennyit számít, ha tudod, mit lehet és hogyan. Ezért szervezi ki több cég a marketinget, mert szinte mindennel is foglalkozni kell, mindig jön valami új dolog.
  • Megtervezni már most a karácsonyi kampányt mindezt úgy, hogy már ugye tudjuk mivel és hogy értük el az a megcélzott adatbázist. Biztosan tapasztaltad már te is, hogy remarketing esetében milyen alacsony költséggel tudunk már dolgozni. Ehhez kell az előkampány is.

Konzultálj az Adlabbal, hogy még sikeresebb karácsonyi kampányod legyen! Kattints ide!

Olvasd el ezt a marketing esettanulmányt: Hogyan segít egy PPC ügynökség egy webshop növekedésében? [Esettanulmány]

Fotó: GKI Digital,
 The Effectiveness of Advertising:
A Meta-Meta-Analysis of Advertising Inputs and Outcomes – Martin Eisend &Farid Tarrahi
Fotó: Envato License

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!