A DESKA Board magyar startup hónapokon belül belekezdhet a gyártásba. A sok média megjelenés tovább fogja segíteni a gyors crowdfunding gyűjtést, és akár kockázati tőkések is érdeklődni fognak utána. Tölgyesy Csaba dizájner munkája ez az új eszköz, ami a hasonlít kicsit a longboardhoz, gördeszkához és a snowboardhoz is, de ő egy kicsit felturbózta ezek ötvözetét. Néhány hét alatt több ezren csatlakoztak a DESKA facebook oldalához. Nekünk legjobban az tetszett, hogy majd akár kitesurf ernyővel illetve windsurf vitorlával is felszerelhetjük, ilyen nem kapható a piacon, csak házilag összeszerelt saját kis garázs verziókat találunk.
A DESKA-ról írtak már a legelismertebb design, és Trend blogok: Yanko Desing, Trendhunter, Opddesing, Gizmodo.it, WeLoveBudapest és még sorolhatnám, csak üsd be a keresőbe a deska board szót
Most a lehet szavazni rá, és ha sokan kommenteljük és szavazunk rá akár díjazott is lehet, amivel megdobjuk a projekt megvalósulásának esélyeit. Az elsők között van most a szoros versenyben, ha nyer, rögtön el is készül a sorozatgyártáshoz szükséges infrastruktúra, és a végső fejlesztési stádium.
Igaz a DESKA-n eddig egyedül Csaba dolgozott, most már várja olyanok jelentkezését, akik hozzá tudnak tenni a DESKA projekt sikeréhez. (A nevére kattintva eléritek facebook profilját, várja az érdeklődők jelentkezését.)
Sok sikert kíván a Minner is a DESKA Boardhoz!