Személyes márkaépítés gyakorlati példákkal. Duka Zsófia X Mándó Milán

Dátum

Megosztás

Szeretnél jobban érvényesülni és ehhez személyes márkaépítésbe vágnál bele? Akkor ez a podcast nagy segítséget nyújthat neked, sok támpontot hozunk. A gyakorlati példákban sok esetben a Minner alapítóját vesszük górcső alá, vagyis Mándó Milánt, de további esettanulmányokat is hallhatsz. A szakmai támaszt Duka Zsófia nyújtja, aki vállalkozónők üzleti mentoraként keltette fel Milán figyelmét. Már ez is egy igazán izgalmas személyes márkaépítés történet lenne. Hogy került Zsófia a Minner podcastba?

Youtube-on itt éred el a beszélgetést, Spotify-on itt, Apple Podcastban itt.

A kávéfőzés közben eszükbe jutsz?

Akkor beszélhetünk személyes márkáról és azt kell elérnünk, hogy mikor találkozik egy olyan problémával a célcsoportod, amit meg akar oldani, akkor akár kávéfőzés közben pont te juss eszébe. Persze olyan probléma, amit te meg is tudsz neki oldani. Ha sikerül ott lenni a fejekben, akkor a márka működik.

Ez az egyik lépcsője, a másik ahogy a következő bekezdésekben is láthatod, hogy nagyobb eséllyel kötsz üzletet a személyes márkának köszönhetően.

Miért könnyű Magyarországon márkát építeni?

Magyarországon azért könnyű személyes márkát építeni, mert a legtöbb ember nem foglalkozik tudatosan ezzel a területtel. Duka Zsófia szerint a többség nem fordít figyelmet a tudatos márkaépítésre, ami lehetőséget teremt azok számára, akik ezt megteszik. Ezt én is alá tudom támasztani és egy konzekvens kommunikációval csak az online térben is ki lehet emelkedni, de nem csak erre használható a személyes márka.

A következők miatt érdemes foglalkozni a személyes márkaépítéssel:

Érdekérvényesítés és üzletkötés: A személyes márkaépítés segíti az egyéni érdekek érvényesítését és jobb üzleti megállapodások megkötését. A tárgyalások kimenetele sok esetben a személyes márkán is múlik. Ne felejtsd el, hogy a megbeszéléseken is nagy szerepe lehet.

Könnyebben vásárolnak: Nagyobb eséllyel vásárolnak az emberek szolgáltatásokat, vagy terméket olyan embertől, aki épít személyes márkát. Ennek az oka a kötődés, a döntési fáradtság.

Mi a te márkaidentitásod?

A podcastban részletesen beszéltünk arról, hogy érdemes kideríteni mi legyen az a kommunikációs stílus, amit alkalmazol.

Erre legjobb megoldás a Jung-féle 12 archetípus. Ebben a cikkben külön foglalkozunk az archetípusokkal. A podcastban említjük, hogy én (Milán) és a Minner az átlagember archetípusba tartozik, és ennek szellemiségében is posztolok. Nem úgy, mint átlagos, hanem úgy, mint: közel áll hozzád, a „jóbarát”, bíztató… és ez meglátszik a kommunikációmban.

Én és a személyes márkaépítés

Én, mint Mándó Milán 2014-ben indítottam el üzleti karrierem, és ezzel együtt a Minnert. 2017-ben már sikerült előadásokat tartanom, 2020-ban én lettem itthon a 2. helyezett a B2B véleményvezérek toplistáján.

Ezt első körben ösztönös márkaépítéssel értem el, másrészt kezdem felfedezni, hogy lehet ezt tudatosan is csinálni. Exértékesítőként kiderült, hogy van bennem egy lelkes imidzs, ami szimpatikus az embereknek. Nos ezt kezdtem el jobban kidomborítani.

Mindehhez hozzátársítottam egy olyat, amit azt gondolom csinálni kell egy személyes márkában kiemelkedő embernek. Ez pedig az, hogy NE legyen középszerű. Sokat kutattam azt, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ne legyek középszerű. Egyik része az alázat, a másik része pedig kicsivel több időt kell csupán fektetni adott dologba, amire már a konkurens nem veszi a fáradtságot.

Tegyél fel magadnak kérdéseket a munkáddal kapcsolatban: Ha még több időt szánnál rá, jobb lenne az eredmény? Nem kell maximalistának lenni, de törekedni kell a tökéletességre. Ez egyfajta belső igényesség kérdése.

Sólyom Eszter személyes márkája

Hoztunk még példát. Eszter korábban a Minner munkatársa volt, és én segítettem neki a saját márkájának építésében. Ez egy win-win szituáció volt, mivel Eszter a Minner márkáját is építette. Fontos, hogy Eszternek már korábban is volt egy saját podcastje, ahol női témákkal foglalkozott, barátnőjével közösen csinálta, csinálja a podcastot. (Nem azért, de… podcast).

Lázadó archetípus: Az archetípusok közül Eszter a „lázadó” típusba tartozott, ami a Minner hírszemle podcastjeiben is megmutatkozott.

Linkedin kommunikáció: Meg kellett határozni, azt, hogy mivel bélyegzik meg. Korábban nem lehetett behatárolni, hogy mivel foglalkozik, de látszott, hogy erős karakter, látszik sok minden érdekli. Nos igen, de mi lesz az, ami miatt megkeresik őt? A megoldás: tartalomkészítő, content marketinges. Ezt domborította ki a posztjaiban, minden tartalmat úgy készített, hogy ez legyen előtérbe, ezt a képet rakd össze róla.

Bővebben a podcastban! Ha személyes márkát akarsz építeni, akkor hallgasd végig!

Ez a három ember bejutott hozzám. Hogyan?

Duka Zsófia itt ül a podcastban, vajon miért sikerült ide kerülnie? Sokan tudják, hogy erős szűrő van nálam minden témában, szakértőkben főként. Nos Zsófia munkásságára úgy egy éve figyeltem fel egy hirdetés során, ami szembe jött. Aztán láttam szűkíti a célcsoportját és női vállalkozóknak segít. Ez már pozitív jel volt, hogy figyel a visszajelzésekre. Majd láttam ahogy megszervez online webináriumokat, bevon több embert is, és posztjaiból látszott ért ahhoz, amiről beszél. Be tudtam azonosítani.

Németh Attila (8020nutrition – Instagramon): Attila Instagramon írt nekem, hogy szívesen szerepelne a Minner podcastben, mivel foglalkozik a social médiával, és fitness piacon is izgalmas sikereket tud felmutatni. Nos tudni kell, hogy sok hasonló üzenetet kapunk, sokan szeretnének szerepelni nálunk. Szkeptikus voltam, de mindenkinek adok esélyt és Attila mondta, hogy csak nézzem meg a tartalmait. Igaza volt, személyes találkozóra hívtam, és azóta közös projektünket tervezzük (teljesen különálló podcast).

Pataki Melinda szervezetfejlesztő: Egy női konferencián Melinda egyet tűzött ki célul, hogy az én asztalomhoz akar ülni a workshopon. És milyen jól tette, mert éreztem rajta a szakmai tudást és nemhogy ő kezdte azt, hogy beszéljünk külön is, hanem én mondtam. Találkoztunk is egyszer és beszélgetés során megbizonyosodtam ért ahhoz, amiről beszél, hiteles és illik a Minnerhez. Belevágtunk egy közös projektbe (Z generációs kutatás).

Történetmesélés:

A sztorikat azért mondjuk, hogy átadjuk azokat az értékeket, amiket képviselünk. Ha valaki nem ért hozzá, és nem látják benne az értékeket, annak az az oka, hogy nem adtuk át azokat. A történetmesélésben az a jó, hogy ösztönösen ok-okozati kapcsolódást keres az agyunk, amit serkenti megértést.

Fontos, hogy a történetek ne az egóról szóljanak, hanem arról, hogy az olvasó is át tudja érezni az elakadást, vagy a történetet. Meséld el, hogyan jutottál el például A-ból B-be, és vetkőzd le az egódat. A történetnek legyen flow-ja, hogy az olvasó bele tudja helyezni magát, főhőssé váljon, és azt érezze, hogy ezt el tudja érni. Természetesen veled, rajtad keresztül.

Tipp: Írj össze 20 történetet, amit időnként rotálsz a közösségi média csatornáidon, tárgyalásokon, előadásokon.

Hallgasd végig a podcastot!

A podcast után érdekelhet:

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!