2017. januárjában újra kapitulált egy olyan startup, aki közösségi finanszírozó kampányban gyűjtött pénzt az ötletének a megvalósítására. A Lily drónról a Minneren is írtam (2015. májusban), mivel tényleg ügyes ötletük volt az olyan kamerás drón, ami képes követni az embert, továbbá a távírányítója egy zsebben is elfér… Most pedig bejelentették, hogy nem tudnak szállítani, nem lesz termék.
A Lily fejlesztői a blogjukban nyilatkoztak a kudarcról, ott jelentették be, hogy nem fognak szállítani. És most azt nyilatkozták, hogy kevés volt a tőke ahhoz, hogy el tudják indítani a tömeggyártást. Elvileg szereztek még 14 millió dollárt befektetőktől is, és az fogyott el, azt költötték el kutatás-fejlesztésre, és a vevők pénzéhez nem nyúltak, de még nincs hír a visszafizetésről. Több mint 10 milliárd forintot gyűjtöttek össze a Kickstarter közösségi finanszírozó oldalon (ezért izgulnak most a vevők, 140 ezer forint értékű volt a drón). Valószínűleg elkalkulálták magukat, ami nem az első a közösségi finanszírozás történetében. De erről a videó után mondok egy nagyon érdekes és számodra is fontos infót.
Ez volt a termék:
Ami valahol probléma, az neked egy lehetőség
Most már látszik, hogy nemcsak magyar probléma, hogy a közösségi finanszírozó kampányban összegyűjtött pénzből nem tudják legyártani a terméket. Itthon is számos példa van előttünk: Amiről senki nem beszél, a közösségi finanszírozás árnyoldala – magyar startupok is érintettek!!
Nem véletlen, hogy az előbb belinkelt cikkben ez volt a konklúzióm: „Hiába gyűjtesz össze 20-150 000 dollárt, sajnos nem biztos az, hogy elég lesz az adott termék legyártásához. Nehéz jó kapcsolatokat szerezni gyártócégekkel. Furcsa is, hogy erre még nem jött létre egy cég itthon, aki kiközvetíti a cégeket kínai, vagy más ázsiai gyártócégekhez. Tudod mit jelent ez? Akár egy vállalkozás ötlet is lehet.”
Tehát itt a lehetőség, kell egy cég, aki nemcsak magyar, hanem külföldi cégeknek is segít abban, hogy megfelelő gyártót találjanak az ilyen kampányokban meghirdetett startupokhoz.
Ha más ötletekre vágysz, akkor kattints a vállakozás ötlet rovatra, több mint 150 vállalkozás ötlet vár rád, továbbá 11 startup ötlet is.