A FÓKUSZNAK nincs többes száma. A sikeres cégvezetők tudják! De van itt még valami!

Dátum

Megosztás

A legtöbb vállalkozás nem a terméke, nem az ára, nem a versenytársai miatt nem nő igazán. Hanem azért, mert a cégvezető túl sok dologra figyel egyszerre, és a fókusz szétcsúszik.
Ezt a cikket azoknak írtam, akik már rájöttek: ha mindenre fókuszálsz, akkor semmire sem.

Én …-ra fókuszálok MOST! Csak egy dologra! Nem, azt nem mondhatod, hogy én most fókuszálok a marketingre és a csapatépítésre, mert akkor melyiken is van fókusz? Persze bele lehet kötni ebbe a gondolatba (is): „A fókusznak nincs többes száma”. De pont egy jó felütés, hogy elmerengjünk néhány szituáción, amit valószínűleg te is átéltél már. Egy podcast vendégem, Vastag Dorka említette a fenti gondolatot, és most néhány hónap után ismét feljött, egy posztban. Azonnal mondtam magamban ez egy jó felütés lesz egy cikknek (Dorkával közös interjút hallgasd majd meg, linkelem a cikk végén, most fókuszáljunk a fókuszálásra!)

Ismerős valamelyik? Akkor lehet, hogy te is elvesztetted a fókuszt, vagy ki sem tudott alakulni nálad. Olvasóink mondták:

  • „Voltam egy üzleti eseményen, tök jól felpörgetett. Másnap már új irányon járt az agyam, sőt neki is álltam, de egy hét múlva visszacsúsztam a régi kerékvágásba.
  • „Másfél éve azt mondtam magamnak: idén végre rendbe tesszük a folyamatokat, rendszert viszünk a cégbe. Ehhez képest még mindig én vagyok a szűk keresztmetszet. Minden rajtam csúszik meg, még egy meeting sem történik nélkülem.”
  • „Szégyen, de tényleg van vagy 5 elindított projektem, és egyik sincs kész. Weboldal félkész, ajánlat sablon sehol, automatizmus csak papíron létezik. Három hónapja nem jött áttörés, és közben azt hazudom magamnak, hogy dolgozom rajta, miközben csak kapkodok – fókusz meg sehol.”
  • „Minden hónapban új célt tűzök ki, de visszanézve egyiknek sincs nyoma. A fókusz helyett jegyzetelek, tele ötletekkel minden jegyzetem, pörgök, de nem építek semmit igazán.”
  • „Az első nehézségnél másik megoldás után nézek. Minden, ami nem hoz 3 nap alatt sikert, kiesik. Nem mélyítem el, nem építem fel. Évek óta nem tartok ki semmi mellett igazán.”
  • „Volt egy hónap, amikor végre összeálltak a csillagok: fókuszáltam, csináltam. Aztán jött egy új ötlet, vagy tudod a tűzoltás… és az egész ment a levesbe. Én hagytam, hogy megint kizökkentsen valami….”

A NAGY DOBÁS cikk folytatása most ez a téma, ahol is a cél, hogy vállalkozói szemléletmódodat formáljam, mindezt gyakorlatias módon. Több ezer cégvezetőt sikerét láttuk már és persze ugyanennyi sikertelen próbálkozást is, kudarcot. És ez jó! Mert ezekből lehet igazán tanulni, mindkét esetből! Lássuk most ezt a fókusz témát!

A FÓKUSZNAK nincs többes száma

#példa: Az üzleti életből hoznék néhány példát fókuszálásra. Így csinálják a sikeres cégek:

  • Activé Fiber Shake már éves szinten több mint 1 milliárd forint értékben ad el rost alapú táplálékkiegészítőt.
    • 4 évvel ezelőtt a nagy üzletláncokkal való tárgyaláson, bekerülésen volt a fókusz. Sikerült! Rossmann, Müller, DM polcain a termék (ezt nehéz elérni).
    • Az elmúlt 2 évben azon volt a fókusz, hogy új ízekkel jöjjenek ki 3-4 havonta. Miért? Mert ez hozta a növekedést, ez hajtotta fel a forgalmat. A teljes céget áthatotta az új íz fókusz (kialakított rendszer volt a tervezéstől, a dizájntól, a marketingen át mindent áthatott ez), emiatt őrült tempót tudtak diktálni. Kicsit hasonlóan, mint a Crystal Nails az évszakonkénti körömlakkokkal.
    • Most az Activé Fiber Shake-nél a fókusz a külföldi terjeszkedésen van, tehát áttették a fókuszt erre.
    • A fókuszálás növekedést hozott!
  • Bár ez amerikai példa lesz, de kisvállalkozóként kezdte és lett vetélytársa a nagy étteremláncoknak. A Raising Cane’s fókuszálása egy termékre vonatkozik, csak csirkemellcsíkokat értékesítenek. Persze van hasábburgonya és üdítő. Mit nyertek vele? Jobb beszállítói szerződések, gyors kiszolgálás (kevesebb munkaerő, rövidebb betanítási időszak) vásárlók könnyebben választanak. A fókuszálás növekedést és könnyebb működést hozott! – Itt írtunk róla:
    Szűk vs. széles termékkínálat – Hogyan használd ki a szűk kínálat erejét vállalkozóként?
  • Mobilfox – Éves 5 milliárd forint forgalmat tud már felmutatni, és nem azt emelem ki most, pusztán a mobiltok termékre fókuszált.
    • 2019-2022 a gyártás hazahozására fókuszáltak és szépen lassan minden készülékhez volt formájuk (fröccsöntéshez)
    • 2022-2024: Mivel már tudtak volumenben eladni, és kellet is, mert egy „fröccsöntőszerszám” 40 millió forint egy tokra, így eladott darabszámot hozni kell (már ahhoz is, hogy nullán legyenek). Itt a fókuszálás (Kevin mondta egy Minner interjúban) az évente 6 nagy kampányon van (ahol nyomott áron adják a tokokat, ez hozza a forgalom 80%-át). Ez azért is fontos volt számukra, mert ugyanezt másolták nemzetközi piacon (görög, olasz), és a forgalmuk több mint 60%-a már külföld.
    • 2023-ban Mobilfox Member kampányunk is volt, ami egészen jól sült el, látszott a fókuszált, kitartó kommunikáció és mellé a haladó marketing. Erről itt írtunk: Mobilfox Member vagy? Regisztráltál már a Woltra? A Tiktok Alza.huuuu-i. Mi ez az egész?
    • A fókuszálás átlátható működést, skálázható céget eredményezett, ami nem függ a munkatársaktól, kevésbé kitett a piac változásainak, vagy éppen az algoritmusoknak (marketing stratégiájukra értem).

Mit láthatsz a példákból: A fókuszálás egy stratégiai döntés, hatással van a cég eredményességére, növekedésére sőt az átláthatóbb működésére.

Fókuszálási hibák

Tedd fel a kérdést folyamatosan magadban, biztos jó helyre fókuszálok? Ezt egyrészt a következő bekezdésben lévő 80/20-as szabállyal is ellenőrizheted, vagy csak pusztán felteszed a kérdést, ha ezt csinálom, akkor hoz pénzt, eredményt, kell ez?

Csak számold ki, hogy egy hónapban, ha csak 2 napot (munkaidő 10%-a) olyan dologgal foglalkozol, aminek semmiképpen nem kellene fókuszban lennie, akkor az erőforrások 10%-át dobod a levesbe! Vagy másik nézőpontban abban a 10%-ban olyan dolgot csináltál ami veszteséget hozott a cégnek. Így folyik ki a pénz a fókuszálatlanság miatt a cég kasszájából.

Most persze arra is értem, hogy tényleg fókuszálsz valamire. De hol lehet hiba?

  • Ami régen működött, az most is fog. Régi kampányokat, szolgáltatásokat, termékeket erőltetsz, csak mert korábban beváltak, de ma már nem hoznak semmit. A fókuszod a múltban van, nem a jelen lehetőségein.
  • Ami nekem tetszik, az biztos jó lesz. Fejlesztések, termékek, funkciók, posztok, design a saját ízlés alapján. Közben a célcsoport, a vevők már rég mást akar. Elment a piac melletted, de te még mindig a tükörnek kommunikálsz. (Én is esetem már ebbe a hibába!)
  • Mindent magam akarok csinálni. Ahelyett, hogy átadnád a napi működést (vagy legalább egy részét), te még mindig mikromenedzselsz. Nem tudsz stratégiai fókuszban maradni, mert leragad az operatívban. Rossz helyen van a fókuszod a cégvezetői munkát nézve! Tudod a NAGY DOBÁS anyagban ezzel foglalkoztunk! Olvasd át többször!
  • „Még ezt is bevezetjük, hátha ez hozza meg a sikert.” Folyamatos új dolgok kipróbálása, de nincs igazi teszt, követés, koncepció. Az eredmény: öt projekt félkészen, fókusz sehol.

Tipp: ha nem tudod biztosan, mire fókuszálj, ne azzal kezdj, hogy mit kell csinálni, hanem azzal, hogy mi az, ami nem kell. A fókusz lényege nem az, hogy több dologra irányítod a figyelmet, hanem hogy minden mást kizársz.

80/20-as szabály

Ez egy könnyű bekezdés lesz, mert annyira evidens, én is mindig rádöbbenek mennyire jól működik.

Lerágott csont ez a szabály, aztán számold csak ki magadnál! Ha megnézed a forgalmad 80%-át a termékeid 20%-a hozza, vagy szolgáltatóként, az ügyfeleid 20%-a hozza a bevételed 80%-át. De menjünk tovább: a napi feladataid 20%-a hozza az eredményeid 80%-át.

Ezért is kapcsolódik szorosan a fókuszáltsághoz a 80/20-as szabály: amikor elveszíted a fókuszt, akkor pont azokat a 20%-os tevékenységeket hanyagolod, amik igazán számítanak. Ehelyett jön a mikromenedzsment, az Excel táblázatok piszkálása, a social posztok tologatása, vagy a „még ezt bevezetjük, azt kipróbáljuk” típusú kapkodás.

A fókuszálás versenyelőny

A növekedés nem azon múlik, hogy hány új dolgot kezdesz el. Hanem hogy hány dolgot viszel végig. Pusztán azzal nyerhetsz a piacon, ha jól kiválasztod a fókuszt és amellett kitartasz, nem csak kérész életű fellángolás az egész.

Tipp: SMART célok és a fókuszálás

Nem hagylak megoldás nélkül természetesen. A fenti szemléletmód témákat egyébként is folytatni fogjuk a továbbiakban, de legjobban ehhez a fókuszálás témához a SMART célok tartoznak. A témában készítettem egy útmutató, cégfejlesztési ötletet, amit már ma meg tudsz valósítani: Cégfejlesztési ötlet 2.: SMART célok, csapatcélok, KPI. Ez hozza a növekedést!

Merre tovább?

Lehet az is fókuszod, hogy éppen kifejleszted a sikeres cégvezetői szuperképességed! Ehhez a Minner ad sok-sok segítséget.

Fotó: Canva

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!