Az új gardróbvásár weboldal nem bírta a látogatórohamot az első napon

Dátum

Megosztás

Már az első napon több ezer ember volt egy időben a hazai piacon megjelent új gardróbvásár weboldalon. Annyi kérés érkezett így a szerverre, hogy az oldal lehalt, nem bírta a rohamot. Ez egy több hónapon át tartó bevezető kampánynak az eredménye. Fiatal vállalkozók, startupperek indították az oldalt, a lelkesedés tapintható minden lépésükön. Ez egy olyan piactér, ami lényegében apróhirdetés oldal, csak használt ruhákra. DE ez még semmi! TikTok-ról indult az egész projekt! Ugye?! Ez nem az a szituáció, mint amit az alábbi képen is látsz. Azonnal berobbantak, mindenki erről álmodik!

A gardróbvásár piactér

Friss adatok is vannak a cikk végén!

A gardrobom.hu oldalról van szó, ami Varga Renáta fejéből pattant ki. Ő is próbálta a már nem hordott ruháit eladni apróhirdetés oldalakon, Vaterán, vagy a Facebook Marketplace-en, de úgy érezte ezek nem a leghatékonyabb módjai a ruhaeladásnak. A projektről online és élőben is sok embernek mesélt és annyira sok pozitív visszajelzés jött, hogy párjával Ritók-Filip Áronnal elkezdték megvalósítani.

Az oldalt úgy készítették el, mintha a gardóbodnak lenne egy social média felülete.

Most első körben egy webapplikációt csináltak, tehát egy olyan weboldalon futó megoldás, amiből később lesz az applikáció.

Így áll jelenleg az oldal:

Az Gardóbom az Instagram-hoz hasonló dizájnra épül. A felhasználóknak a profiljában viszont az értékesítésre szánt ruhák találhatók csak.

Az alábbi képen egy felhasználói profilba látsz bele:

Lehet követni a felhasználókat, ha úgy nézzük gardróbokat, hogyha később is vennél tőle ruhát. Ez a funkció kifejezetten izgalmas megközelítés.

A következő képen pedig látod, hogy néz ki egy meghirdetett ruha oldala. A felhasználó a Kosárba gombra kattintva tudja majd megvásárolni a felhasználótól a ruhát. A Magyar Postával kötött szerződést az oldal, rajtuk keresztül könnyedén fog majd működni a ruhák eljuttatása az eladótól a vevőhöz. Ez a funkció hétfőtől fog élni (2021. 01. 25.).

A fizetés, tranzakciók, szállítás:

A felhasználók egy belső egyenleg feltöltése után tudnak vásárolni, ami a Barion marketplace megoldására épül, tehát a bankkártya adatokat nem a Gardrobom-nak adja meg a felhasználó. A fizetés (szállítási költséget is fizetni kell) után az eladó kap e-mailt a vásárlásról, ebben lesz egy címke, amit rá kell ragasztani a csomagra, és irány a posta (más dolga nincs). A visszaküldésre is van okos megoldásuk, a vevőnek 2 napja van jeleznie, ha gond van.

A terméknél lesz egy chat rész is, ahol a felhasználók megbeszélhetik az egyes kérdéseket egymással az adott ruhadarabbal kapcsolatban.

Későbbi funkcióban már a keresési lehetőségek is sokrétűbbek lesznek (például szezonok szerint is lehet keresni, vagy márka, szín szerint… (tudod nem kell azonnal mindent odaadni a felhasználónak). Szakmai szemmel ez jó döntés, még trendinek is tűnik a cégünk, mert újabb funkciókat kapnak a felhasználók. Az elején jó az, ha fő funkciókra koncentrálunk csak.

Nem csak jó ötlet, de még környezettudatos is

A divatipar is nagy szerepet játszik a környezetszennyezésben, amit egyre többször hallunk a médiában is. Az emberek környezettudatossága is közrejátszik abban, hogy a használt ruha piac egyre jobban élénkül, de ezt más területen is látjuk, például bútoriparnál (erről olvashattál már a Minneren). Na és persze az is igaz, hogy a ruhatárunk 20%-át hordjuk csak.

A pénz, a bevétel, profit

A sikeres ruhaeladás után a ruha árának 10%-át kapja a Gardrobom oldal. Ez a jelenlegi üzleti modell, de ez még változhat.

Bevezető kampány, ami igazából lelkesedésből indult

Részben tudatos, de inkább a lelkesedés játszott közre abban, hogy Renáta feltett egy TikTok videót az induló projektről. És akkor a növekvő érdeklődés nagy löketet adott ahhoz, hogy ezt bizony komolyan csinálják.

Az első videó, ami felkerült a Gardróbom Tik Tok profiljára 2020. 11. 13-án (14 000-es nézettsége van):

@gardrobom

##fy ##fyp ##foryou ##foryoupage ##eladó ##ruha ##applikáció ##hungary ##addel ##nyereményjáték

♬ Bee Gees – More Than A Woman – ⭐️✨🌻

Ezt még több videó követte, közben személyes Facebook profilján is posztolt róla. És jöttek a média megjelenések is. Igen ez mind november közepe óta.

Én november 20-án kerültem velük kapcsolatba, amikor is üzleti konzultáció keretében átbeszéltük a vállalkozásukat. Emlékszem, annyit matekoztunk, hogy szinte kigyulladt a számológép a mobilunkon. De azt is mondhatom, az a pillanat, amikor a vállalkozó rájön, a matematika nem is annyira rossz dolog. Fontos volt látni, hogy milyen üzleti modellt tudnak alkalmazni, mennyi felhasználó, mennyi tranzakció kell például havi 2 millió forint bevételhez, 10 millió forint bevételhez, sőt ezeket profitban is számoltuk… és így tovább. Néztük a skálázási lehetőséget, feltételeket.

A második találkozásunkkor, december elején már több ezer feliratkozóról számoltak be, én is csak nagy szemekkel néztem, hogy ilyen sokan érdeklődnek utána. A weboldal / applikáció élesítése előtt a cél az volt, hogy feliratkozókat gyűjtsenek. Ez annyira jól sikerült, hogy 7934-en adták meg elérhetőségeiket 2021. január 20. előtt, 1,5 hónap alatt. Mindezt azért tették, hogy értesüljenek az indulásról. Csoda, hogy nem bírta az első napot az oldal!?

Médiamegjelenések már az indulás előtt

A TikTok-nak is köszönhetően a média felfigyelt valahogy erre az ötletre. Talán azért is, mert környezettudatos, mert még nem volt a piacon, mert lelkesnek tűnik az alapító.

Megjelenéseik:

A bevezetőkampány része volt még ez az indulás előtti videó is a TikTok-on, amit 9400-an láttak, és az 1000 lájk is sokat mond még:

@gardrobom

👚🎉🛍##gardrobom ##nekedbe ##januar20 ##applikacio ##eladoruhak ##elado ##ruha ##ujrahasznositas ##fy ##fyp

♬ original sound – Gardróbom

A Minneren már többször olvashattál arról, hogy az induló vállalkozásoknál a bevezető kampány óriási ziccer, amit nem szabad kihagyni. Legutóbb erről a termékkereső oldal indításos cikknél írtunk.

Egyébként Tik Tok! Ideje lesz mélyebb cikket írni majd erről a Minneren. Már fel is írtam!

Az első nap – A weboldal nem bírja

Egy időben több mint 3000 ember volt a gardrobom.hu oldalon. Ez annyi kérést jelentett a szerverhez, hogy a rendszer nem bírta, nem csak a szerverek, maga az oldal.

Miután megjavult az oldal, alig 24 óra alatt 12 000 ruhát töltöttek fel a felhasználók az oldalra. Feljebb írtam, hogy 10%-ot kap az oldal az eladások után, így elég jó piacuk kezd kibontakozni.

Az alábbi képen már azt látod, hogy a helyreállítás után szinte azonnal visszatértek a látogatók.

Friss információk 2021. február 19-én – Alig 1 hónapja működik:

Mivel béta a rendszer, így még nem hirdetik. Sikerült már megoldani a belső egyenlegrendszert, most Paylike-ot használnak, de hamarosan sikerül a Barion-ra áttérniük. 1 hónapig majdnem eltartott, amíg a fizetési rendszert rátudták tenni az oldalra, a szolgáltatókkal is speciális szerződést kötnek ilyen esetben, emiatt is volt csúszás.

  • Amíg ez megtörtént 17 700 felhasználót gyűjtöttek össze és
  • 28 000 ruha került már feltöltésre a felhasználók által. A béta rendszer és a fizetési mód beizzításának késése miatt nem nőtt gyorsabban a ruhák feltöltése.
  • A fizetési rendszer elindult 24 órája, és már 35 sikeres értékesítés is történt a piactéren. Átlagosan 4950 forintért cseréltek gazdát a ruhák, amiből 10% az oldal jutaléka. Igen ez 17 000 forint bevétel (24 óra alatt), ami bár még nem sok, de csak számold ki mennyi lesz ez még később, főleg mikor egyre jobban ráengedik a felhasználókat. Most a béta rendszer miatt több lépcsőben csinálják ezt. Továbbá a felhasználók értesítését is szakaszokban csinálják. Van is kit értesíteni!
  • Továbbá már lassan az applikáció is készen van.

Hol tartanak 2021. március 25-én?

Te jó ég ezek számok! Pontokba szedem a fejleményeket: 

  • Fizetési megoldást nehéz volt integrálni, végül már Barion-t használnak 100%-ban. Piactér megoldás, a fogyasztó letét-be helyezi el a pénzt, belső egyenlegre. Jogilag így teljesen renden van. 
  • 22 800 felhasználónál járnak már (8-10%-a már megvan a potenciális célcsoportjuknak)
  • 28 970 ruhát töltöttek fel a felhasználók már az oldalra. 
  • 572 720 értesítőt küldtek ki (pl. kosárba rakták a terméket, lájkoltak, bekövette valaki a gardrobodat…)
  • TikTok még mindig aktívak. Naná! Hiszen onnan indultak. Most éppen egy 500 000-es nézettségű videó hozott egy újabb regisztrációs hullámot. Ezt itt látod. 
  • Jövő héten készítek velük egy podcastot (hanganyag). 
  • Play áruházban 4,2 az értékelés, úgy is, hogy sok a hiba a rendszerben
  • Android app már kint van, és 6. helyen van már a shopping app letöltések között (lásd alábbi kép). Hamarosan Apple Store-ban is ott lesz. 

Helyzetjelentés podcastban 2021. április 04.

Spotify-on itt éred el, Apple Podcast-ben itt, vagy az alábbi lejátszón keresztül:

Vagy, ha inkább elolvasnád a szöveget: Így csinálták. Gardróbom startup sztori 30 000 felhasználóval [podcast]

Hol tartanak most: 2021. április 19.

  • Már iOS eszközökön, vagyis iPhone-on is elérhető az applikációjuk. Ezt nagyon várták a felhasználók. Alig 24 óra alatt 35 000-ről felugrott a regisztrációk száma 43 000 főre. És 9000 felhasználó használta egyszerre a Gardróbomat.
  • Mihalik Enikő is regisztrált a platformra, és egyedi tervezésű ruháit is értékesíti a platformon. Olyan gyorsan elkapkodták, hogy most tölti újra majd a ruhákat. 35 ruhát adott el 275 000 forint értékben, az összeget a Békéscsabai Állatvédő alapítvány kapja.
  • Megjelent egy konkurencia: Ishare.credit – akik hasonló koncepcióban gondolkodnak, csak kredit alapon és nem forintban számolnak.

„Ez felpörgetett engem is!”

Elhiszem, ha így gondolod! Én is miközben írtam a cikket, lelkesebb lettem, bennem volt az a „vállalkozni akarok” érzés. Azt mondom, irány a Minner vállalkozási ötletek:

Fotó: Envato License

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!