Bill Gates azt üzeni a kezdő vállalkozóknak, hogy ne menjenek nyaralni

Dátum

Megosztás

Továbbá a hétvégének is nagy része azzal teljen, hogy a vállalkozásodat építed. Így tett Bill Gates is a 20-as éveiben. A világ egyik leggazdagabb embere, akinek most 100 milliárd dollárja van, de első éveiben sokat kellett dolgoznia. Az első dollármilliójának eléréséhez (300 millió forint) 6 év kellett (20 évesen lett vállalkozó). Aztán exponenciálisan ívelt felfelé a vagyona. De van még egy tanácsa: hiába dolgozod ki a beled, az még nem garancia a sikerre.

Egy friss interjúban beszélt arról Bill Gates, hogy amikor elkezdte építeni a Microsoftot, akkor az első időszakban hétvégéken is dolgozott, illetve vakációzni sem ment.
Miért mondja ezt, miért tanácsolja, hogy tegyél te is így?
Nem azért, mert a munkától lesz a vállalkozásod jó, hanem azért, mert a vállalkozásod első éveiben egyrészt munkaerőben te magad látsz el egyszerre több feladatot, másrészt azért, mert ahhoz, hogy igazán sikerre vidd, igenis magadnak kell felépítened a vállalkozásodat.

Én is hasonlóan tettem a Minnernél, az első 1-3 évben lejjebb adtam az igényeimet, hétvégén is foglalkoztam vele, és bizony a nyaralások is elmaradtak. Megérte!
Szoktam is mondani: vállalnád, hogy 1-3 évig lejjebb adod az igényeidet, hogy utána milliókat keress a vállalkozásoddal? 

Figyelj oda! A sok munka nem egyenlő a sikerrel

Gates még egy fontos dologra felhívja a figyelmünket ezzel kapcsolatban. Azt mondja, hogy a sok munkától még nem lesz jövedelmező vállalkozásod, vagyis az nem garancia rá. Sokan azt gondolják, hogyha sokat dolgoznak, akkor az biztos siker, meglesz az eredménye. Sajnos ez nem mindig van így, hiszen lehet, hogy olyan dolgot erőltetsz, ami nem megy. Ezeknél észre kell venned a jeleket, hogy vagy nem jó a szolgáltatás, a termék, vagy valami más. Bill Gates tehát ezzel azt akarja mondani, hogy munka közben tudnod kell elengedni a dolgokat is, mert lehet olyan dolgot csinálsz, ami nem hoz profitot, nem hoz sikert.

És mi jön 1-3 év után, mikor már érzed a sikert? Kelleni fog a pihenés!

Mikor már minden kialakult, a vállalkozásod szépen növekszik, a bevételed és a profitod is, akkor jön a következő szint. Bill azt nyilatkozta, ő valamikor a 30-as éveiben vette kicsit lazábbra a munkát. Valamikor a 3. év után már sokkal kiegyensúlyozottabban tudod növelni a vállalkozásodat, ha időt fordítasz:

  • pihenésre (aktív pihenés főleg)
  • aktív testmozgásra
  • önképzésre

Ezek azért kellenek, mert egy idő után ki kell szakadnod a napi rutinodból, a megszokásból ahhoz, hogy a vállalkozásodat tovább tudd fejleszteni. Az első három évben erre nincs szükség, mert egyébként is visz a flow, és a kezdeti beinduláshoz a munka és az idő kell. Továbbá az aktív pihenés segít, hogy fennmaradjon a produktivitásod.

Kapcsolódó cikkek: 

Forrás: BusinessInsider
Fotó: Bill Gates/Facebook

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Ötlettől az értékesítésig, alig 4 óra alatt – Formdealer esettanulmány 1. rész

Készült már útmutató itt a Minneren a Formdealerhez, de miért állnánk meg itt? Úgy döntöttünk egy sokkal jobb módszerrel is megpróbálunk nektek segíteni, egy...

Jövőre megfizetsz a palackodért – LifeTilt dráma – Jobb az EUR bevétel, mint a HUF #hírszemle

Balogh Tamás személyes brandje, a LifeTilt a maga szókimondó tartalmával 2022-ben átkerült a Tutti Kft-hez. Mivel Balogh Tamás személye volt maga a marketing, hogyan...
00:37:17

100 Termékötlet Kínából 9. rész – Canton Fair Phase 2 termékei: élethű plüssök, falidekoráció…

Itt már a Canton Fair-en voltak a Gáborék a kínai útjuk során. Először is a videón egy konténer berakodást is láthatunk. Egy gyűjtőraktárban járunk,...

Gyakorlati útmutató kapcsolatépítéshez. Networking tippek, trükkök

Hallottad már, hogy a kapcsolati tőke aranyat ér, de hogyan lehet tudatosan kapcsolatot építeni? Hogyan találkozz, beszélgess üzleti kapcsolataiddal anélkül hogy úgy éreznék, csak...

Hogyan veszíts el 20 millió dollárt 1 hónap alatt? – Béna márkamegújítók

Még a legnagyobb márkáknak szüksége van a rebrandingre. Gondolj bele: Netpincérből Foodpanda, majd Foodora, vagy Pannon GSM-ből Telenor, majd Yettel. Sokszor jót tesz a...

5 hiba, amit egy webshop indításakor elkövethetsz

Egy webshop elindítása kihívásokkal teli folyamat, mivel számos összetett tényezővel kell számolni. Elsőként, piackutatás és a versenytársak elemzése nélkül nehéz megállapítani, hogy van-e valódi...

Jó kedvében kell lennie a vevőnek, hogy betaláljon a hirdetésed? Gondoltál már erre?

Egy izgalmas felvetésem van, amihez természetesen kutatást is hozok továbbá egy olyan megvilágosodásban lesz részed, ami garantáltan pénzt tesz a pénztárcádba. Te is abba...

Tiktok marketing esettanulmányok, példák. Lehet vevőt szerezni TikTokról!

Te is már gondolkoztál azon, hogy a Tiktokon elkezdd a tartalomgyártást, megszerezd innen az első vásárlód? Ezek az esettanulmányok végigvezetnek azon az úton, ami...

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...