Cápák között 7. évad 1. rész: Pisitölcsér a gintonic után, szőrmentesen

Dátum

Megosztás

Új évaddal jelentkezett a Cápák között és új / visszatérő Cápákkal is találkozhatunk. Lakatos István régimotoros cápa, és Sárospataki Albert az új Cápa a műsorban, a Billingo vezére (már ismerheted a Minnerről, partnerünk). A befektetők most váltani fogják egymást, ugyanúgy 5 befektető előtt mutatják be projektjüket a vállalkozók. Az első epizódban már az új Cápa egyből befektetéssel nyitott, így izgalmas lesz végignézni a projekteket. Van itt olyan projekt, amiről el sem hiszed, hogy ezért valaki fizetne, aztán van ami annyira profi, hogyha ilyen lenne minden projekt hamar elfogyna a Cápák befektetni való tőkéje. És persze ahogy lenni szokott mindig vannak olyan projektek, amin kicsit nevetni is lehet. Tudod! Ez egy szórakoztató műsor.

Cápák Között 7. évad 1. részét az RTL-en itt éred el. A cikkben láthatod a szereplők, vállalkozók rövid bemutatkozóját videóban is. Plusz információkat, gondolatokat, üzleti információkat is megosztunk veled a cikkben.

7. évad 1. rész ötletei

Idén még több videót tudok beletenni a cikkbe. A pitcheken kívül beleláttok a Cápák reakcióiba is. Ebben a cikkben még Sárospataki Albert is reagál a projektekre, igazi exkluzív Minner kontent.

Cápa interjú (friss): Moldován. Álarc van rajta, vagy tényleg ennyire nyers? Moldován András interjú. Ez üzlet! – Minner

Helpee – pisitölcsér

  • Az ötlet: Egy kifejezetten nőknek tervezett intimhigiénés eszköz, a helpee kapcsán lépett a Cápák elé Molnár Boglárka, aki saját tapasztalatok és a papíriparban jártas férjével végzett termékfejlesztést követően dobta piacra a vizelet tölcsért. A vállalkozó célja nem más, mint két éven belül láthatóvá tenni a terméket, valamint meghódítani azt, az elmondása szerint szűz piacot, amelyen szinte minden nő érintett. Lényegében a hölgyek tudnak állva pisilni a tölcsér segítségével, amit mivel papírból van könnyen lebomlik, ki lehet dobni, sőt le lehet engedni a wc-n.
  • 20 millió forintot kér, 10%-os részesedésért cserébe
  • Bár Balogh Levente kacérkodott a befektetés gondolatával és Sárospataki Albert társa is lett volna az üzletben, azonban a vállalkozó nem fogadta el a 15%-15%-os tulajdonrésszel járó ajánlatot. Így befektetés nélkül távozott, ám egy cseppet sem volt csalódott.
  • Weboldal: https://www.helpee.hu/

Sárospataki Albert (Cápa) véleménye a projektről (exkluzívan a Minneren):

Az ötlet szenzációs (bármennyire is furának hangozhat), egy valós problémát old meg, ezt jól felépítve nagy potenciál van benne. A műsor óta fixen van ilyen a családi autóban. Jó a termék, jó a csomagolás, jók az üzenetek, abszolút hiánypótló ebben a formában. A disztribúciója ha jól meg van fogva és ügyesen van a termék körül építve minden, ebből sikersztori lehet, valószínű lesz is. Utólag kicsit bántam, hogy nem mentem rá jobban, bátrabbnak kellett volna lennem. Balogh Levivel együtt itt jó csapatot tudtunk volna alkotn

Minner véleményezés:

András nem egy üzleti attitűdöt szemléltetett a műsorban, de persze tudjuk, lehet a stábtól ezt kapta feladatként (remélem nem ilyen valójában). Ennyit értetlenkedni, ennyire rossz hozzáállást maximum átlagemberektől látunk.

„Nem te találtad fel?”

kérdésnél pedig úgy csinál, mintha mindig a spanyolviaszt kellene feltalálni. Nem. Ő sem találta fel a burgert, mégis van ilyen üzlete.

A termék. Én már TikTokon találkoztam vele néhány hónapja, látható az, hogy kezdi megtalálni a célcsoportot. Nem mindennapi termékről van szó az biztos, sok múlik azon, hogy valóban legyen ebből rutinja a felhasználónak. Kicsit olyan, mint a menstruációs bugyi, ahol szintén kellett kis idő, míg elfogadott és népszerű lett, vagyis elérte azt a szintet, ahol megéri gyártani, megfelelő volumenje van.

Egyből eszembe jutott a wine condom, ami egytermékes vállalkozás, sikerült skáláznia.

„A férjem a pénzügyes a cégnél’ – Nem nincs ilyen, lehet ő az, aki aprólékosan belemegy, de a számokat tudnia kell a vállalkozónak, KPI-okat, várakozásokat. Minden területhez is kell értenie a vállalkozónak, felületesen is. A másik oldal is, érdekes, a befektetők (Eszter) lovagolt azon, hogy a vállakozó rosszul lőtte be a forgalmat, csak emiatt elállni balgaság (bár ugye vágott anyag, nem mindent látunk).

Másik oldal. Ez aztán már kockáztatás! Igazi vállalkozó! Fontos! Láthatóan az MVP már meg volt, így bátran megléphették. Több tízmillió összegben készleteztek be, hogy megnyerjenek egy nagy piacot. Ha deal, akkor egyből tudjanak adni terméket és ne kelljen kapkodni.

Ez egy jó termék, ez nagy üzlet lehet.

Carly’s – gin tonic koktél

  • Az ötlet: Pálinkafőzéssel kezdték, gin készítésével folytatják az alkoholok piacának meghódítását a Carly’s tuajdonosai, Czomba Bianka és Beliczay Zsolt. A páros termékei már több elismerésben is részesültek és míg a pálinkák világában otthonosan mozognak, a dobozos gin tonikkal egy új területre tévedtek, ahol szeretnének úttörők lenni.
  • 20 millió forintot kértek 10%-os tulajdonrészért cserébe
  • A házasok felkészültsége lenyűgözte Moldován Andrást, aki a pitch-et követően akár „vakon” is befektetett volna az üzletbe. Moldován 20 millió forintot ajánlott 20%-os részesedésért cserébe, de nem fogadták el azonnal. Sárospataki Albert elfogadta a vállalkozók ajánlatát, a Carly’s az ő befektetésével és mentorálásával megy tovább.
  • Weboldal: Na ez weboldal! https://www.carlys-club.hu/

Sárospataki Albert (Cápa) véleménye a projektről (exkluzívan a Minneren):

Ők abszolút a kedvenceim! Felkészültek, szakmaiak, jól vették az akadályokat, végtelenül alázatosak, imádom őket! Pont az ilyen vállalkozókat keresem: van validált és kiváló termékük, van eladásuk, értik amit csinálnak, van meglévő piacuk, értik a célközönséget és a növekedéshez/skálázódáshoz kell a finanszírozás is. Engem nem a pálinka fogott meg, az nem igazán érdekel, abban nincs valódi potenciál. A pálinkapiac, az alapanyag kitettség és a szabályozás is extra nehéz, de egy stabil, már meglévő alapnak jó lesz. A dobozos gin tonic viszont hihetetlen finom amit csinálnak, jól belőtték a márkaélményt, növekszik az eladásuk és itt nagy a skálázódási lehetőség. Itt a finanszírozáson túl a kapcsolataimat is tudom biztosítani nekik, így nagyon sok helyre be fogunk kerülni a következő időszakban. Abszolút érdekem, hogy meghatározóak legyenek a piacon, és ha valaki ismer engem az pontosan tudja, hogy azok is lesznek, ebben részemről nem lesz kompromisszum. Örülök a befektetésnek, ez egy jó deal!

Minner véleményezés:

Az ilyen bekevert koktéloknak növekvő piaca van itthon. A termék célcsoportja bár tágabb lehet, de a fiatalabb és női célcsoportnak lett igazán kitalálva a termék, ahol még bőven van növekedési potenciál. Képzeld csak el, egy délutáni barátnői csevegés közben egy ilyet isznak, vagy grill partin… és még sorolhatnám. Nos ezeket nem csak úgy levegőből mondom, egy hasonló termékkel találkoztam, ahol egyik fogyasztói insight (fogyasztói rutin, tapasztalás) volt.

Az egész cégből adtak részesedést, ami tetszett a Cápáknak (pálinka készítéssel is foglalkoznak). Lehet, hogy a vállalkozók tanultak a korábbi vállalkozók hibájából?

A termékkel találkoztam már a Spar-ban, ha jól látom a Hungaricool by Spar programon keresztül kerültek be. A Spar polcaira kerülésről készítettünk egy podcastot, a beszerzési igazgatóval beszélgettem itt: Bennfentes információk a Spar beszerzési osztályáról. Hogyan leszek beszállító? [podcast]

Levivel nem értek egyet. Ő azt mondta, először a gint kell hypolni, brandingelni (fontos mi itt több információval rendelkezhetünk, mint ott helyben, adott szituációban a Cápák). Nem, ez egy más termék, más a célcsoportja ennek, más szituációhoz veszik ez az előre bekevert koktélt, mint magát a „fő gint”, ami szintén termékük a vállalkozóknak. Ez pozícionálás, erről sokat beszélünk a Minner Vállalkozó leszek képzésben, tanulóink mindig meglepődnek, hogy egy terméket különböző pozícionálásokban mennyire máshogy tudunk eladni, attól függ ki a célcsoport, hol adjuk el…

A weboldaluk! Na ez a weboldal, ami jó példa lehet mindenkinek. Fontos a termék B2C és ahogy hallod főként retail-ben értékesítik, azaz kiskereskedelemben. Ezt vedd figyelembe, amikor a weboldalt nézed majd. A célcsoport, a márkaösszhang megvan, szövegek, elrendezés… csillagos ötös. https://www.carlys-club.hu/

LovEat – étkezés közbeni társasjáték

  • Az ötlet: Szakály Andrea egy papír alapú partedlivel lépett a befektetők elé, amelyen 50 szám összemaszatolásával és a hozzájuk kapcsolódó kérdések megválaszolásával lendítene az otthoni beszélgetések dinamikáján.
  • A vállalkozó 5 millió forintot kért 40%-os részesedésért cserébe.
  • Még Cápatársai is megdöbbentek Balogh Petya keménységén, amikor a „társalkodó játék”, azaz a LovEat kapcsán fogalmazta meg üzleti meglátásait. Dr. Varga Eszter üzleti coach-ként több szempontból sem találta befektetésre érdemesnek a vállalkozást, azonban Balogh Petya még nála is keményebben fogalmazott. „Ez egy marhaság” – kezdte az érvelést a Cápa, aki befektetőtársaihoz hasonlóan nem szállt be a társalkodójáték-bizniszbe.
  • Weboldal: Ez viszont nem jó weboldal: https://loveat.hu/

Sárospataki Albert (Cápa) véleménye a projektről (exkluzívan a Minneren):

Jó a termék mögöttes üzenete és amiért ez létre lett hozva, szeretem amikor valaminek van egy jó missziója, de ez így ebben a formában üzletileg alkalmatlan és értelmezhetetlen. A probléma, hogy kevés család beszél igazán mélyeket egymással az asztalnál, vagy egyáltalán otthon bárhogyan, az sajnos valós. Felületesek vagyunk egymással és sokkal jobban elmegyünk egymás mellett, ami gyenge és sokszor rövid kapcsolatokat eredményez. A digitális világ ezen pedig még tovább ront. Nem vagyok álszent, ez nálunk otthon is fejlesztendő, erre mi is próbálunk folyamatosan figyelni, nem könnyű mindig mindenhol megfelelni. A családi összetartás, kapcsolódás és valódi kötelékek hihetetlenül fontosak és nagy támogatója vagyok minden olyan megmozdulásnak, üzenetnek, tevékenységnek, ami azt eredményezi, hogy ez bárhogy és bárkinél is javuljon. A család és az egészég az első, arra kell a legjobban vigyáznunk.

Minner véleményezés:

A probléma valid, kell vele foglalkozni, lehet rá piacot építeni. Egy biztos, hogy nem ez az ötlet az, ami ezt meg fogja oldani. Petya kimondta: „ez marhaság” „Vannak olyan álmok, amelyből jó felébredni” – engem is meglepett, ennyire nyers még nem volt a műsorban. Pedig voltak már őrültebb projektek is.

Hasonló ötletek már-már jelennek meg a piacon. Amit észre vehetsz te is, hogy ez inkább főleg ajándékpiacra lehet jó. Kicsit hasonló piaci szereplő a Little Love Box, ami szintén volt a Cápákban. Ők a 4. évadban szerepeltek, és a műsorban Balogh Petya és Lakatos István „fektetett” a projektbe. A cég tagjegyzékéből ugyanakkor az látszik, hogy Balogh Petya végül elállt az üzlettől, és csak Lakatos István szállt be ténylegesen.

A probléma valid, érdemes foglalkozni vele. Társasjáték, vagy ajándék piaccal kapcsolatos megoldások már léteznek, ebben érdemes gondolkodni.

Füstölőfa

  • Az ötlet: grillezéshez használható olyan fa, amivel plusz ízeket tudunk belevinni az ételeinkbe.
  • 5 millió forintot kértek 10%-os részesedésért cserébe
  • Akár csak a LovEat esetében, Kunstár Sándor és Kunstár Sándorné a Füstölőfa megálmodói is befektetés nélkül távoztak. Moldován András és Balogh Levente több kritikát is megfogalmaztak a termékkel kapcsolatban, amelyből eddig fél millió forintnyit értékesítettek. „Minden negatív dolog ellenére, ez lehet, hogy egy üzlet, csak nem vagyunk ott, nem értjük, nem tudjuk hova tenni, mert nem adtál el belőle semmit” – mondta Moldován András, mielőtt ő is kiszállt volna az üzletből. 
  • Nem akarnak online shopot…. így weboldalt nem tudok linkelni.

Sárospataki Albert (Cápa) véleménye a projektről (exkluzívan a Minneren):

Sokan a merész ötleteimtől és a kreatív üzleti gondolataimtól mennek a falnak, amit általában valahogy mindig megoldok. De ebbe a füstölőfába utólag sem tudok semmi olyat belelátni, amitől ez az üzleti ötlet tényleg ütőképesen működhetne. Sok sebből vérzik szerintem még, de megkövetem magam, ha ez valóban elkezd működni értelmezhető számok szintjén. Nem vagyok egy grillmester, sőt sokszor annak is örülnek a gyerekeim (és én is), ha egy májkrémes kenyeret megkenek nekik uborkával és paradicsommal a tetején, annyira messze vagyok attól, hogy ennél a szintnél bonyolultabb kaját készítsek, de ezt az üzletet sehogy nem látom jönni. A csomagolásuk nagyon szép, de nekem sajnos ennyi. Sok sikert nekik azért!

Minner véleményezés:

Az ötlet, a termékre igény van. A kérdés mekkora és kérdés valóban megtalálja-e a termék a piacát. Egyetértek Petyával a csomagolás nem a legjobb erre a területre.

50%-kal olcsóbb a konkurenciával? Biztos van azon a szinten piac? Az a célcsoport ezzel a csomagolással és ezzel az árral valószínűleg nem létezik olyan mennyiségben, amit a vállalkozó szeretett volna.

Ne vegyük el ennyire a kedvét a vállalkozóknak, mert ezek megoldható problémák.

A vállalkozói páros női szereplője ezt mondta : „Szerintem ugyanolyan mennyiségben kerül bele a kosárba, mint a faszén”. Ez csak egy szerintem, nem megfigyelés, Cápák nem szeretik az ilyet.

Naturiti – intimkozmetika franchise

  • Az ötlet: Nagy Krisztina intimkozmetikus egy nagyon érzékeny szolgáltatási terület, az intimszőrtelenítés szakembere. Naturiti nevű vállalkozása az évek során egy 10 szalonból álló, az ország több pontján is megjelenő franchise hálózattá nőtte ki magát.
  • A vállalkozó 100 millió forintért cserébe 10% részesedést ajánlott fel. 
  • Hatalmas csatározás vette kezdetét, amikor Nagy Krisztina, a Naturiti intimkozmetikai franchise hálózat tulajdonosa a Cápák elé tárta befektetési kérését.
  • Míg Dr. Varga Eszter, Balogh Levente és Balogh Petya kiszálltak, Moldován András és Sárospataki Albert között kiéleződött a harc. Moldován András mindössze 10 másodpercet adott a vállalkozónak, hogy eldöntse: él-e a 20 százalékért kínált 25 milliós ajánlattal, valamint a 75 milliós hitelkerettel. Az idő letelte után Krisztina nem reagált, így Sárospataki Albert is előállt az üzleti ajánlatával: 50 millió forintot kínált 25 százalékos tulajdonrészért cserébe, plusz egy 100 milliós, bármikor lehívható hitelkeretet. A Cápa még a tulajdonrész visszavásárlására is nyitott lett volna – ám ajánlatát ő is 10 másodperchez kötötte. Az idő leteltével mindkét Cápa lélegzetvisszafojtva várta Krisztina döntését, aki Moldován András ajánlatát fogadta el. 

Sárospataki Albert (Cápa) véleménye a projektről (exkluzívan a Minneren):

Döbbenet és néma csend. Itt nem csak én voltam ledöbbenve a történteken, hanem Moldován Andráson kívül MINDENKI a stúdióban. De titkon talán ő is, csak jól leplezte. Üzletileg nem volt racionális ami történt, az érzelmek döntöttek, illetve az, hogy új hús voltam még a Cápák között. A termék és szolgáltatás szuper (számok és biznisz szinten, skálázható, jól működő), András egy jó üzletbe szállt be. A felvétel után mindannyian sokkhatásba kerültünk, nem csak én, mert mindenki biztos volt benne a vége felé, hogy enyém lesz az üzlet. Tanulságos volt ilyen helyzetet látni és megélni, hogy van az, hogy nem a racionalitás és a számok döntenek egy üzletnél.

Minner véleményezés:

A kozmetika, szépségápolás, szépségipar jó piac. És nemcsak Jákob Zolira kell gondolni a körömkirályra, hanem minden más terület, mint a műszempilla piac, szemöldöktetoválás. Óriási pénzeket költenek el a hölgyek, egy utcában akár több körmös is megél. Sok piaci szereplővel dolgozok együtt és látom, hogy szerteágazó üzleti modellel lehet dolgozni franchise, vagy „álfranchise” rendszerben. Folyamatos bevételt jelent az oktatás, alapanyagok értékesítése, marketing szolgáltatások nyújtása.

Korábbi években többször leírtam, hogy sok esetben nem a projektbe, hanem az emberbe is fektetnek a Cápák. A kategória itt jó, a termék, szolgáltatás is, de még inkább a vállalkozó. El tudják képzelni, hogy nem a Cápának kell dolgoznia, hanem a vállalkozó maga építi a bizniszt, ami lehet közben változik (és akkor is tartani tudja a gyeplőt).

Gondolkodsz vállalkozás indításban? Adj napi 1 órát és vállalkozót faragok belőled!

Ha nézed a műsort, akkor láthatod, hogy igaz lehet az a statisztika, hogy: hazai vállalkozók 70%-a semmilyen üzleti, vállalkozói tanulmánnyal nem rendelkezik. Ha egy kicsit is tanulsz az üzletről, már a top 30%-ban vagy és a Minner kezdő vállalkozó kurzus elvégzése után annyi üzleti praktikát, szemléletmódot magadra szedsz, amivel a vállalkozók top 10%-ába kerülhetsz! Nézd meg bővebben, hogy mit kell tudni a képzésünkről, szerezd be minél előbb! Kattints ide!

Ez jó volt! Van még ilyen tartalom?

Nemsokára jönnek az évad következő részei, hamarosan linkelem őket, azok elemzéseit. Amíg várakozol ezeket a tartalmakat ajánlom:

Fotó: RTL

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!