Egy titkos vállalkozás ötlet, amit csak aktív Minner olvasók láthatnak

Mindig jók az olyan üzleti modellek, szolgáltatások, vagy termékek, melyekkel valami jót adunk az ügyfeleinknek, vevőinknek. Ebben a tartalomban leírt ötlet ilyen lesz. Meg fogsz döbbenni az fix. Egy olyan ötletet írok le, amiért érdemes is lesz egy kicsit tanulni, és nem is kell sokat, sőt, automatizálni is lehet, illetve one man show is lehet belőle (vagyis egyedül is nekivághatsz). Szóval nézzük!

Az üzleti ötlet (Olvasd végig!)
A Minner vállalkozás ötletei között már leírtam egy ötletet, ami mindenképpen kell majd ehhez is. Ez a 137. ötlet – újhullámú pénzügyi tanácsadó, bróker. Ne ijedj meg! Nem lesz ennyire száraz az ötlet, sőt!
Nos először is érdemes tudnod, hogy a legtöbb bróker, közvetítő az ügyfél által generált jutalékból kap pénzt. Tehát, ha vesz, vagy elad egy részvényt, devizát, akkor a tranzakcióból kap a közvetítő. És te itt viszel bele egy csavart. Van ennek egy olyan üzleti modellje, amit úgy hívnak cashback. Ami azt jelenti, hogy az ügyfél a tranzakciós költség nagy részét visszakapja (rajtad keresztül), te pedig lecsippentesz egy kicsit az övéből. Nagyrészt fele költségét így vissza tudja kapni, te pedig ebből lecsippentesz egy kicsit, ami kb. az összeg 10-35%-a.
Tehát:
– Ügyfél kereskedik >>>
– tranzakciónként levonja a költséget a brókercég >>>
– a te ügyfeled, így te kapsz jutalékot a brókercégtől (a cég tudja is, hogy cashback vagy, így többet is visszakaphatsz).>>>
– a kapott jutalék 80%-át visszajuttatod az ügyfélnek havonta (így „kockázatmentes” profitja lesz”)
– 20% megmarad neked

Ezt el is mondom a tőzsde oktatásomban, mivel a tanítványaimnak ajánlom az ilyen rendszerekbe csatlakozást, hiszen pénzt kapnak vissza. (Minnerakademia tőzsde oktatás >>>  Keress pénzt minden kereskedésed után rész.
Én is havonta, így fixen tudok profitálni a kereskedéseim után, és bizony az ötletben leírt üzleti ötletet működtető cégen keresztül (a tőzsde oktatásban tehát bemutatom ezt.).

Mennyi az annyi? 
Nem csak hazai célpiacot, hanem külföldieket is érdemes megcélozni. Több hasonló (hazai) cég vezetőjével is beszéltem már, és nagyon gyorsan lehet találni 10-20 milliós ügyfeleket is. De maradjunk egy átlagos példánál: 100 ügyfél átlagosan 2 millió forinttal ügyfeled, akkor kb. 700 ezer- 1,5 milliót keresel havonta (egyébként ennél többet is, minimummal számoltam). Míg az ügyfeleid kb. 20-60 000 forintot kapnak havonta tőled (ez elég jó profit egy 2 milliós számlához nézve, persze ezért kereskednie is kell).

Ötlet kivitelezése
0. Ismerkedj meg a tőzsde világával, 
tanulj meg minimálisan kereskedni.
Ehhez anyagok:
– ingyenes tőzsde ebookÍgy nyertem meg az első 400 dollárom a tőzsdén! – ütős kis sztori
– Minner tőzsde oktatás (erre a cashbackre is van benne példa)https://minnerakademia.hu/products/course/tozsde-oktatas
– Egy ilyen cégre példa: Mit kell tudni a cashbackről, rebateről? – Pénzvisszatérítés forex számla esetében – Tradingbud.com
1. Keress egy céget, akihez tudod vinni az ügyfeleket. Figyelj oda, hogy minden hátteret megkapj a munkához, hogy neked ne kelljen mindennel foglalkoznod (bannerek, szóróanyagok…). Pl. a Minner tőzsde rovatát támogató HotForexnél is jó választás lehet.
2. Csinálj egy személyes (vagy már brandelt) tanácsadói blogot, vagy weboldalt. Ehhez hasonló az Indíts vállalkozást: 89. öltet – online biztosítási szakértő weboldal . Tudod elég egy WordPress-es weboldal.
3. Csinálj hozzá kapcsolódó Facebook oldalt, mert így tudsz majd olcsón embereket bevonzani. De tudod, itt könnyen meg is találnak, ami hátrányos lehet, ha nem tisztességesen csinálod a bizniszt.
4.  Ha már elég szakmai háttered van, szervezz előadásokat, élő rendezvényeket. A Facebookon keresztül olcsón tudsz érdeklődőket szerezni, kb. 40.000 Ft reklámból már megtöltesz egy 50 fős termet (ezt én is kipróbáltam már).
5. Készíts rövid videókat, animációs videókat (pl. Powtoon-nal).
6. Készíts webináriumot, vagyis online előadást. Bár ennek a hatékonysága szerintem alacsonyabb, mint az élőé, de megspórolsz 20-30 ezer forint terembérlési díjat.
7. Blogolj folyamatosan, mindig van miről írni pénzügy, tőzsde, befektetés témában. Írj esettanulmányokat, akár ügyfeleid beleegyezésével.
8. A tárgyaláson mutogasd a blogbejegyzéseket, olvassátok át együtt… bizalmat építesz vele.
9. Ha nincs tőkéd Facebook reklámra, akkor marad a telefonon, hideg hívással való megkeresés, illetve a személyes megkeresés. Hideg hívásba is bele lehet jönni. Adatbázist könnyű találni.

Tanuld meg a tőzsdét! Regisztrálj a Minner Akadémia online tőzsde képzésére! Kattints ide!