Az egyik ügyfelemnél ismertem meg, ott volt projektvezető, és egyszer csak úgy döntött vállalkozó lesz. Frey Kristófról van szó, aki grafikus, projektvezető, marketinges. Sokat dolgoztunk együtt, amikor még alkalmazott volt, mert több rendezvényt is a céggel közösen csináltunk, így sok-sok kampányban egyeztettünk. A képen éppen kapcsolatot épít, amikor az eTrends Expón kiállító és előadó volt a Minner és elhívtam magammal (kellett a plusz munkaerő). Ekkor még alkalmazott volt. Hát kihasználta az alkalmat! Mondjuk jó kérdés, hogy üzleti kapcsolatot épített itt a képen vagy mást?
Na visszatérve, mindig jött a Minner rendezvényekre is, szerintem egyébként az is elindította, hogy vállalkozó legyen. Emlékszem, mindig szóltam neki, hogy posztoljon róla, hogy itt van ilyen eseményen. Tudod, ami nincs fent Facebookon vagy valamelyik közösségi oldalon az meg sem történt. Aztán ráérzett erre, mert volt olyan ismerőse, aki a posztok miatt kereste meg. „Láttam a képet, hogy te ilyen marketing és üzleti rendezvényekre jársz. Tudsz segíteni weboldalban…?” – ez volt az első képe után egy chatüzenet. Akkor ha jól emlékszem egy Privátbankár konferenciáról csekkoltunk be. Ott még kellet noszogatni, aztán később tudatosan csinálta.
Alkalmazottból vállalkozó – Ügyfelek?
Emlékszem 2 hete volt még csak vállalkozó és azt mondta nekem ,,Milán erre, azért nem voltam felkészülve, hogy folyamatosan ügyfeleket kell szereznem és még ez is a munkám része most már”. Hát igen! Persze nem panaszkodott, csak hát ugye ez egy szabadúszónak, vállalkozónak mindig fontos. Mikor 1 hónapja volt már szabadúszó megkérdeztem, hogy na és mi újság? Jönnek az ügyfelek?
Azt mondja, hogy abban az egy évben, amikor közösen dolgoztunk annyi emberrel kapcsolatba került, hogy mikor kilépett volt kit felhívnia, megkeresnie. Kiderült van kapcsolati hálója és sok-sok ügyfele lett. És ekkor mondta a poszt elején található mondatot. Sokszor brainstormingolunk azóta, jó szakember.
Azóta is elkötelezett híve a kapcsolatépítésnek és valójában legtöbb lehetőséget most ez hozta neki. Úgy gondolom nekem ebben nem sok részem volt, maximum annyi, hogy mindig noszogattam, hogy menjen építsen kapcsolatot. Oké a képen lévő hölgyhöz nem kellett oda lökni.
Milyen tippeket adtam neki? Merülj el a kapcsolatépítés cikkekben a Minneren!