Jó vételi lehetőség techcégben? Xiaomi részvény

Dátum

Megosztás

Mikor szembesülsz az óriási inflációval, a munkaerőhiánnyal, akadozó kereskedelemmel, chiphiánnyal és mellé még csillagokat elérő tech részvény árfolyamokkal, akkor nem csoda a kérdőjel benned. Milyen tech részvény van most jó áron? Nehéz előbányászni most ilyen részvényt, de az éppen csúcsra törő, Apple-t legyűrő Xiaomi igencsak kecsegtető eredményeket ér el – és még itt van nekünk egy kis botránya is.

Befektetőként jó hír a botrány, mert lejjebb viszi az árfolyamot, mindig jó vételi lehetőséget kínál. Már több, mint 13 éves tőzsdei tapasztalatomból mondom, hogy a botrányból hamar fel szoktak állni a cégek részvényei.

Tippelj, hol áll most a Volkswagen árfolyama a 2015-ös dízelbotrány óta? Akkor 109 euróig száguldott és most úgy 190-en áll, hogy bár az egyik legnagyobb autógyártó a világon, a befektetők szeme inkább az elektromos autógyártókra szegeződik.

Visszatérve a botrányra, folytassuk ezzel...

Néhány hete borzolta a kedélyeket, hogy a litván védelmi minisztérium szerint a Xiaomi készülékei olyan távolról aktiválható beépített funkcióval vannak felszerelve, melyekkel blokkolhatók bizonyos keresőkifejezések, illetve felhasználói adatok szivárogtathatók ki. A cég cáfolja a vádakat, de ez nem tett jót az árfolyamnak.

Forrás: Yahoo Finance

A fenti árfolyam ábra végén a sok piros vonal a botrány hatása. Több, mint 25%-ot esett a részvény. Főleg azért, mert a németek is elkezdték vizsgálni a kínai gyártók termékeit, a litvánok, bár sok vizet nem zavartak, de felkeltették a németek figyelmét, ami azért óriási piac a Xiaomi-nak. A kínai gyártókra úgy összességében van most egy újabb, kisebb össztűz.

Xiaomi, a kínai Apple és még több is annál

A mobilpiacon már meg is előzte a cég az Apple-t, de ami érdekes lehet számodra, hogy miként lehet elhelyezni a céget. A kínai Apple-nek is szokták hívni, mert a prémium üzletágba sorolja magát a cég, vagy éppen olyan bemutatókat tartanak, mint az amerikai vállalat, sőt még a store-jaik is hasonlók. A különbség annyi, hogy a mobilokon kívül a Xiaomi nem a számítógépekre, hanem inkább az okosotthon termékekre, otthoni tech, elektromos termékekre fókuszál. Sőt, ezek mellett olyan termékekre is, mint az elektromos roller, vagy okosszemüveg, okosórák..

Több mobilt adott el, mint az Apple

A Canalys elemzőcég 2021 júliusi új jelentéséből derült ki, hogy már második helyen a kínai gyártó. A Xiaominak 17 százalékos részesedése van a globális okostelefon-eladásból, ezzel megelőzte az Apple-t (14%), de még messze előtte van a Samsung (19%).

Latin-Amerikában 300 százalékkal, Nyugat-Európában pedig 50 százalékkal nőttek az eladások az előző évhez képest. Rákaptak az emberek a Xiaomi termékekre. Ha a teljes világot nézzük, akkor 83 százalékos növekedést ért el az okostelefon-eladásokban, míg a Samsung 15%-ost, az Apple pedig 1%-os növekedést tudott felmutatni.

Hol a Huawei? Igen, a globális botrányok megtépázták a másik kínai gyártó renoméját, és azt a piacot szerezte meg most a Xiaomi.

Nyereséges cégről beszélünk

Tavalyi évben már 20 milliárd jüan profitot mutatott fel, 245 milliárd jüan forgalom mellett.

Forrás: Yahoo Finance

De idén is jól áll. Csak a 2. negyedévben 88 milliárd jüan forgalom mellett 8 milliárd profitot tudott felmutatni.

Forrás: Yahoo Finance

A cég az autópiacba is szeretne belépni, de most éppen okosszemüveget dobott a piacra. Ami egyébként most így elsőre úgy tűnhet ide-oda kapkod. De közben egy komplett ökoszisztémát hozott létre a gyártó.

Most a cég árfolyama ott áll, ahol 2019-ben bevezették a tőzsdére. A cég részvényei a hongkongi tőzsdére lettek bevezetve, ami egyébként jó döntés volt, mert Amerikában mostanában nem jó szemmel nézik a kínai cégek részvényeit az ottani tőzsdéken (felügyelet). A Xiaomi célja, hogy jövőre már a Samsung előtt legyen, ami szintén jó PR lehetőség a cégnek, és tovább lökheti az árfolyamot felfelé, miközben a botránynak már híre-hamva sincs.

Van még ilyen?

Forrás: bitport.hu computerworld.hu
Fotó: Mi.com

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!

Ötlettől az értékesítésig, alig 4 óra alatt – Formdealer esettanulmány 1. rész

Készült már útmutató itt a Minneren a Formdealerhez, de miért állnánk meg itt? Úgy döntöttünk egy sokkal jobb módszerrel is megpróbálunk nektek segíteni, egy...

Jövőre megfizetsz a palackodért – LifeTilt dráma – Jobb az EUR bevétel, mint a HUF #hírszemle

Balogh Tamás személyes brandje, a LifeTilt a maga szókimondó tartalmával 2022-ben átkerült a Tutti Kft-hez. Mivel Balogh Tamás személye volt maga a marketing, hogyan...
00:37:17

100 Termékötlet Kínából 9. rész – Canton Fair Phase 2 termékei: élethű plüssök, falidekoráció…

Itt már a Canton Fair-en voltak a Gáborék a kínai útjuk során. Először is a videón egy konténer berakodást is láthatunk. Egy gyűjtőraktárban járunk,...

Gyakorlati útmutató kapcsolatépítéshez. Networking tippek, trükkök

Hallottad már, hogy a kapcsolati tőke aranyat ér, de hogyan lehet tudatosan kapcsolatot építeni? Hogyan találkozz, beszélgess üzleti kapcsolataiddal anélkül hogy úgy éreznék, csak...

Hogyan veszíts el 20 millió dollárt 1 hónap alatt? – Béna márkamegújítók

Még a legnagyobb márkáknak szüksége van a rebrandingre. Gondolj bele: Netpincérből Foodpanda, majd Foodora, vagy Pannon GSM-ből Telenor, majd Yettel. Sokszor jót tesz a...

5 hiba, amit egy webshop indításakor elkövethetsz

Egy webshop elindítása kihívásokkal teli folyamat, mivel számos összetett tényezővel kell számolni. Elsőként, piackutatás és a versenytársak elemzése nélkül nehéz megállapítani, hogy van-e valódi...

Jó kedvében kell lennie a vevőnek, hogy betaláljon a hirdetésed? Gondoltál már erre?

Egy izgalmas felvetésem van, amihez természetesen kutatást is hozok továbbá egy olyan megvilágosodásban lesz részed, ami garantáltan pénzt tesz a pénztárcádba. Te is abba...

Tiktok marketing esettanulmányok, példák. Lehet vevőt szerezni TikTokról!

Te is már gondolkoztál azon, hogy a Tiktokon elkezdd a tartalomgyártást, megszerezd innen az első vásárlód? Ezek az esettanulmányok végigvezetnek azon az úton, ami...

Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig

Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek...