Tavaly sok vállalkozót, cégvezetőt megkérdezett Milán arról, hogy mi a vágyuk a következő években, mit szeretnének a vállalkozásukban. A legtöbben hasonló választ adtak: jó lenne magasabb hozzáadott értékű feladatokat csinálni, a napi feladatokat elhagyni. Amikor elindítottad a vállalkozásod, akkor úgy gondoltad, hogy végre önálló leszel, nem kell felelned vezetőnek, ám a “szabadság” lehet, hogy nem úgy jött, ahogy elsőre gondoltad. Vállalkozóként gyakran még sokkal többet dolgozunk, mint egy alkalmazott. Ez pedig nem is gondolnád, de a saját és a csapatod teljesítményét is veszélybe helyezheti.
Dolgozz kevesebbet, hogy jobb főnök legyél? Dobd ki a mikromenedzselést
Nemrég megjelent egy kutatás egy alkalmazott pszichológiával foglalkozó szaklapban, ami a vezetők túlzott munkavégzésének ártalmait vizsgálta. Az eredmény pedig nem csak a multis középvezetőkre, vagy magasabb beosztású felsővezetőkre igaz, hanem a vállalkozókra is. A kutatás egyértelmű összefüggéseket talált a munkavégzés hatékonysága, és az előző esti kikapcsolódás között. Nem tesz jót, ha “hazaviszed a munkát”, este is azon kattogsz, hogy a vállalkozásoddal mi van. Nemcsak a kiégéshez jó út, hanem a produktivitásod lerombolásához is.
A túl sokat a munkán agyalók mentális kapacitását leszívja az állandó készenléti állapot.
Így a másnapi munkavégzés során sem tudnak elég energiát fordítani vezetői feladataikra.
A kutatás arra is rámutat, hogy a vezetőknél ez a probléma sokkal inkább jelen van, mint a munkavállalóknál. A friss vezetők ráadásul a tapasztalatlanságuk miatt rengeteg energiát tesznek a menedzselésbe, folyamatosan azon kattog az agyuk, hogy mit és hogyan lehetne, ezáltal nem tudnak pihenni, nem hagynak maguknak erre időt. Azt hiszik, hogy ettől lesz jobb a vállalkozásnak, ettől fognak fejlődni, viszont a kutatás pont az ellenkezőjét találta. Ha nem vagy mindig elérhető, a munkaidő végeztével leteszed a lantot, te is boldogabb leszel, és a munkavállalóid sem fognak kényszert érezni, hogy tovább maradjanak.
A kutatás arra fókuszált, a vezetők teljesítményét hogyan rontja, ha túl sokat dolgoznak. De nemcsak a saját hatékonyságod romolhat, ha nem figyelsz erre, hanem a csapatodé is. A munkatársak előtt a vezető a példakép, akinek az energiája, hozzáállása, hangulata hatással van az egész iroda légkörére és a munkahelyi kultúrára. Ha másért nem, ezért kapcsolódj ki esténként, hogy másnap a legjobb formában tudj bemenni dolgozni.
ha vezetőként rossz kedvvel mész be dolgozni, akkor az a munkavállalóidra is hatással lesz, jobban mint gondolnád.
“Egyszer bejöttem úgy dolgozni, hogy átlagos nap lesz, nincs ami felpörget, ez egy szürke hétköznap. Vállalkozóként nem gondoltam, hogy ez kihatással lesz a munkavállalókra, de az első kérdésnél, hogy ‘Milán, minden rendben van?’, rá kellett jönnöm, hogy kihat rájuk is. Teli vigyorral kell bemenni dolgozni, mert az átragad az emberekre.” – idézte fel Milán, ő erre mikor ébredt rá a Minnernél.
Munkahelyváltás a főnök miatt
Képzeld el, hogy ez is az oka annak, hogy munkahelyet váltanak az alkalmazottak. A BlueBird munkaerő-közvetítő cég szerint a munkahelyváltás leggyakoribb oka a rossz vezető. Inkább legyen megterhelő a munka de jó a vezető, mint fordítva. Ha úgy érzi az alkalmazottad, hogy folyamatosan a szőnyeg szélére van állítva, nem törődsz vele, nem bízol benne, mérgező az irodai hangulat vagy éppen a magánéletét nem veszed figyelembe, akkor nagy valószínűséggel más lehetőségek után fog nézni.
Nézzük a számokat, amik több kutatás eredményei:
- 5 emberből 2 már mondott fel élete során rossz főnök miatt az Egyesült Királyságban
- 53%-uk fontolgatja a váltást a rossz főnöke miatt
- egy amerikai felmérés szerint a válaszadók 84%-a (!) gondolja, hogy a rossz főnök felesleges munkahelyi stresszt, feladatokat szül
- 57%-uk szerint a felettesüknek továbbképzésre van szüksége a jó menedzsmentről
Továbbá a válaszadók fele majdnem minden esetben tapasztalta már a rossz menedzsmentet. Borzasztóan nagy szám, pedig ezt lejjebb lehetne tornázni, ha a vezetők jobban odafigyelnének magukra, és az alkalmazottakra. Ez nem csak az alkalmazotti jóllét miatt fontos, hanem egyértelműen jobban is teljesít az a munkatárs, aki nem szorongva megy be dolgozni, és nem az álláskeresés foglalja le a gondolatait.
Nem egy TikTok csatorna foglalkozik azzal, hogy konkrét eseteket mutat be rossz vezetőkről, sőt, még Reddit posztok is születnek, hogy milyen rossz munkahelyi tapasztalatuk volt főnökökkel. A legtöbb ilyen esetben a munka-magánélet egyensúlyát nem találták meg a vezetők az alkalmazottakkal, akár szabadságot vontak meg az utolsó pillanatban, akár már a szabadságon lévő kollégát hívta volna vissza a főnök. Ugye, ez szerinted sem normális?
Munkavállalói jóllét a főnökön múlik
Ha belegondolsz a fenti példákba, te is rájössz, hogy a munkavállaló jólléte rajtad múlik. A te felelősséged vezetőként az, hogy a csapatod mentálisan is ott legyen a munkában, és megtaláljátok a munka és a magánélet egyensúlyát. A Deloitte 2022-ben készült kutatása szerint a munkavállalók 68 százaléka és a felsővezetők 81 százaléka mondta azt, hogy a jóllétük és egészségük a karrierjüknél is fontosabb.
A Profession szerint ezek a legjobb kérdések, amiket magadtól kérdezhetsz vezetőként:
- Hogyan tudom támogatni azokat, akik alulreprezentáltak a cégemben?
- Hogyan tudok segíteni a jobb feladatmegosztásban?
- Hogyan tudom elősegíteni kollégáim karrierépítését?
Ha már nagyobb a szervezeted, akkor mindenképp érdemes gondolkodnod abban, hogy a középvezetőid képzed. Közted, és az alkalmazottak között ők lesznek a kapocs, és ők fogják feléd az alkalmazottak kéréseit, igényeit tolmácsolni. Fontos, hogy nekik te vagy a vezető, így rád is vonatkoznak a fent leírtak.
Kapcsolódó tartalmak:
- Valódi szervezetfejlesztés és HR az első alkalmazottól – KKV szinten is!
- Évzárás és évnyitás vezetői szemmel. Vond be a csapatot is az évtervezésbe!
- A vezető igazi kihívásai az exit interjú után kezdődnek – Mit tegyek vezetőként, amikor pótolnom kell egy távozó kollégát?
- Elbocsájtó szépüzenet helyett hozd ki a legtöbbet az exit interjúból
Kiemelt kép: Canva