Egy magyar startup több legyet üt egy csapásra! Az utcákra vitték a szabadulószoba formátumot, így valóban spóroltak az ingatlanköltségeken is, továbbá sokkal skálázhatóbbá tették a vállalkozásukat (értsd egy időben akár többen is játszhatnak). Ádám Kristóf vezeti a CityRoom startupot, 1,5 év alatt már több mint 2400-an játszottak a városi kalandjátékkal, amiért fizettek is. Nemcsak a szabadban vannak a játékosok, hanem szórakozás közben még fel is fedezik a várost. Megnyerték az MVM Edison startup versenyt is, ami nem véletlen, hiszen abszolút benne van a nemzetközi terjeszkedési potenciál, és érdekes turisztikailag is a kezdeményezés. A podcastben tovább ötleteltünk, hogy hová lehet ezt fejleszteni, mit lehet változtatni. Lássuk!
A podcast hanganyaga, elérhetősége
Spotify-on itt éred el, Apple Podcast-ben itt, Ez nem teljes leirat, csak egy összefoglaló. Hallgasd meg a részleteket a podcastban! Weboldal: cityroom.hu Ádám Kristóf és csapata fejlesztőként dolgozik, weboldalakat készítenek, ez egy fontos kiindulási pont, hiszen a startupjuknál a programozó díját már megspórolták. A pandémia alatt egy kecskeméti szabadulószoba kereste meg Ádám Kristófot és csapatát, hogy egy érintésmentes városi szabadulószoba-jellegű játékot hogyan lehetne létrehozni. A megoldás az lett, hogy a mobiljukon egy weboldalon keresztül kapnak feladatokat a játékosok. A szabadban például oda kell menniük egy szoborhoz, megoldani egy feladatot majd mehetnek tovább. Kalandjáték és fejtörő egyben, még mozgunk is közben, és megismerünk több mindent adott városból. Kecskeméten indult el először, csak ott lehetett játszani. Már a fejlesztés közben a városban elhintették, hogy lesz egy ilyen, sok pozitív megerősítést kaptak, hogy igen, ezt ki akarják majd próbálni. A félkész próbaverziót a család, ismerősök próbálták ki, ez kellett is a piacra lépéshez, volt mit javítani. Az indulásnál hamar megszerezték az első ügyfeleket, ez annak is betudható, hogy jó hasonlat volt a szabadulószobához. Mi a kecskeméti szabadulószoba szál az egészben? A végső megállapodás az, hogy a kecskeméti forgalomból kap részesedést az ottani fizikai szabadulószoba tulajdonos (tehát a játék a városban, szabadtéren van). A Cityroom további forgalma Kristófék csapatáé, az ő startupjuk. 7900 forint jelenleg egy játék egy csapatnak, 1-2 óra játékidő, átlagosan 5-6 fő szokott játszani így. A szabadulószoba árakhoz lőtték be, hogy mennybe kerüljön, de leosztva egy főre, még olcsóbb is, mint egy mozijegy. Még nem érkezett visszajelzés, hogy túl drága lenne. Kipróbálták úgy is, hogy drágábban adják, de most már csak egységes árat használnak. A legnehezebb ebben a piacban, hogy nehéz eladni újból és újból az ügyfeleknek. Először is szenvednek azzal, hogy megértsék az emberek mi is ez. Miután ezt sikerül megtenni, már könnyű az első vásárlásra rávenni az érdeklődőket. Ami persze egy szektor nehézség, hogy mindig új tematika kell, itt a kulcs az lehet, hogy ingatlan nélkül tudnak működni akár több városban is, és van már ügyfelük, aki átment másik városba. De ez még megoldandó probléma. Legtöbben egyből applikációt készítenének ehhez a startup ötlethez. Közben a fogyasztónak nehéz az, hogy le kell töltenie, továbbá csak egy-két játékra nem éri meg neki. Ökölszabályt nézve, ha nem tudja heti-havi rendszerességgel használni a megoldásunkat, akkor azt nem szabad applikációban megvalósítani, elég a webes. Kecskemét után Szeged következett, ott debütáltak néhány játékkal. Kristóf ismeri a várost, ott tanult, így könnyebb volt feladványokat készíteni. Ezután Debrecen következett, de még ott nem nagyon jártak, az nagyobb kihívás volt. Az MVM startup versenyét is megnyerték. Mindezt úgy, hogy utolsó utáni nap jelentkeztek, és mégis sikerült a 187 csapatból elhozni az első helyet. Közben tanultak is a verseny során, megtanulták hogyan lehet jobban skálázni a játékot, mire figyeljenek, hogyan lehet még jobban startupként gondolkodni. Egy startup egy kisvállalkozáshoz képest gyorsabb növekedést és nemzetközi terjeszkedést szeretne elérni. Továbbá jött egy céges csapatépítő igény, Tihanyba egy játékot kellett készíteniük, így két legyet ütöttek egy csapásra, az ügyfél kifizette lényegében az ottani játék elkészítését. 480 csapat játszott már a CityRoommal az elmúlt 1,5 év alatt, vagyis ez 2000-2400 főt jelent, akik kipróbálták már a kalandjátékokat. Beszélgetünk a podcastben arról is, hogy mivel tudja elérni, hogy dupla ekkora forgalmuk legyen. Nehezen tudják még mindig definiálni, hogy mi is ez. Szabadulószoba is meg nem is. Már több hasonló játék is indult, ők is ugyanígy hívják ezt. Másik piaci szereplők pedig úgy oldják meg online, hogy akár otthon a laptop előtt kell megoldani feladványokat, de ezek a pandémia után lecsengtek, már az a terület nem nő annyira. Örülnek, hogy vannak konkurenciák ezen a városi kalandjáték piacon is, mert így tud még több emberhez eljutni, kevésbé kell edukálni a felhasználókat. A városban lévő dolgokhoz, szobrokhoz, helyekhez kapcsolódik a játék, így akár egy lezárás, vagy térrendezés is befolyásolja a játékot. Ezt kell most megoldani, ez egy nehézség, továbbá az új játékokat kitalálni, egy idegen várost megismerni. A podcastben ötletelünk is, hogy miként lehetne jobb ez a vállalkozás. Bővebben hallgasd meg a podcastben! Weboldal: cityroom.hu Iratkozz fel, ahol csak tudsz, hogy értesülj az újabb adásokról! A milliárdostól a mobiltokkirályig. Üzleti podcastmaraton alapítókkalA podcast rövid leirata, szöveges verzió
Hogyan indult a Cityroom?
Visszatérő vásárló probléma
Miért nem applikáció? Hogy-hogy csak egy weboldal?
Terjeszkedés, új városok
Számok
További piaci szereplők, helyettesítő termékek
Nehézségek, kihívások
Hallgasd meg az üzleti podcastmaratonunk összes adását!