Több millió forintot gyűjtött össze pár nap alatt egy magyar cég az okos vízadagoló ötletükkel közösségi finanszírozó kampányon keresztül

Dátum

Megosztás

2018. márciusában elindult a Q&C Nano vízadagoló közösségi finanszírozó kampánya. A cég már több éve a „vizes” piacon tevékenykedett, például ballonos vizet árul. És pár éve elkezdtek fejleszteni egy okos vízadagoló készüléket. Látod a képen? Olyan mint egy kávéfőző. Tavaly ősszel már több helyen lehetett olvasni a termékről, ami azt is jelenti, hogy hosszas előkészület előzte meg a közösségi pénzgyűjtő kampányt. Látszik is, mert minőségi kampány oldalt készítettek.

Ide kattintva láthatod az Indiegogo oldalon elindított kampányukat. Már a start után rövid időn belül összegyűlt 5 millió forint. Egy hónap van még a kampányból, a megcélzott összeg 18 millió forint. Már most látszik, hogy ez felkúszhat a célárig, főleg akkor, ha felkapja a nemzetközi média is. Az Indiegogo sajátossága, hogyha nem is gyűlik össze a kitűzött célösszeg, akkor is megkapják a pénzt. Na, de mi ez? Mi a készülék? 

Naponta akár 36 liter vizet is meg tud tisztítani, melyet akár forralva, normál hőmérsékleten, vagy hűtve rendelkezésünkre is tud bocsátani. Otthoni használatra lett tervezve, ez látszik a dizájnból is. Sőt, okos készülék, nyomon tudja követni a használati szokásokat, így sok energiát is megspórol, továbbá Bluetoothon és Wifin keresztül tud csatlakozni egy applikációhoz is.

Mennyibe kerül? Közösségi finanszírozás >>> elővásárlás, előlegfizetés

A közösségi finanszírozó kampányban a készülék legolcsóbb konstrukcióban 112 000 forint. Érdemes megnézni a reward szinteket, vagyis hogy milyen támogatási összeg mellé mit kapunk az adott startuptól. A Q&C Nano első körben 59 dollárért (14 000 ft) két darab (üveg) vizes palackot tudunk kapni, és a második szinten kezdődik először a „termékvásárlás” 449 dollárért, amiért a készüléket és egy vizes palackot is kapunk. Természetesen vannak nagyobb „csomagok” is. Ahogy már régebbi cikkekben olvashattad a közösségi finanszírozás egyik legnagyobb előnye, hogy nagy marketing megjelenéssel is bír, de még inkább a legfontosabb az, hogy elővásárlókat tudunk szerezni, akik előleget is fizetnek.

Az alábbi idővonalon láthatod, hogy a cég már ebben az évben kiküldi a készülékeket a „támogatóknak”. Továbbá nekem nagyon tetszik az infografikán, hogy leírták mióta vannak ebben a szektorban, sőt ez a kampányoldalukon is olvasható. Ez megerősíti az érdeklődőket abban, hogy nem kezdő cégről van szó.

Kapcsolódó tartalmak: 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!