Megvalósítjuk a Minner 2021-es ötletét
Miért nem mutatják meg a vállalkozók, hogy mit és hogy csinálnak? Miért nincsenek élő esettanulmányok? Tényleg, miért nincsenek esettanulmányok? Ezek a kérdések biztosan benned is felmerültek. Nos bennem is. Próbáltunk rávenni cégeket, hogy publikusan osszunk meg különböző kampányaikat, vállalkozásbeli változásaikat, sőt adatokat! Aztán amikor komolyra fordult a dolog, visszakoztak. Megértem, mert egy ilyenben benne van az is, hogy látják azt is kívülről az emberek, hogy valami nem jól sikerül, hogy valamit nem úgy csinálnak ahogy kell. És persze ott van az is, hogy mi van, ha meglátja azt a konkurencia. Emiatt jött egy izgalmas ötletem!
Szia! Én Mándó Milán vagyok a Minner.hu alapítója. Több éve látom el vállalkozási ötletekkel, üzleti trendekkel a hazai cégvezetőket, sőt a leendő vállalkozókat. Olyan üzleti megoldásokat, üzleti modelleket mutatok be, amit itthon a hazai tanácsadói szakmától nem igen látni. Ezeket sikeresen alkalmazzák a Minner vállalkozók. És közben jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha ezt még megfejelnénk egy olyannal, hogy olyan saját „játszóteret” hozunk létre, amiben igazán be tudunk mutatni különböző esettanulmányokat, teszteket. És végre nincs akadálya annak, hogy adatokkal, példákkal, bukássokkal és azok tanuláságaival is ellásunk titeket!
A 2021-es Minner üzleti ötletek közül kiválasztottam az 5.-et, és azt mondtam, csináljuk meg! Ez egy újgenerációs piactér, hasonló mint a favi.hu , csak bútorok helyett ajándék / dekor / hobbi vonalon mozog. Egy termékajánló, termékkereső oldal. Ennek elindulásába, működtetésébe láthattok bele. A lehető legjobban dokumentálom mit is csinálunk, és hogyan és milyen nehézségekbe ütközünk.
Vágjunk is bele! Ezen az oldalon folyamatosan töltöm fel a videókat, tartalmakat, linkeket, hogy minden egy helyen meglegyen.