Aki ma cégvezetőket, döntéshozókat vagy vezető pozícióban dolgozókat szeretne online megszólítani, az bizony vakarhatja a fejét. Tudom, hiszen én is tapasztalom ezt, ugyanis a Minnernél mi is használunk különböző megoldásokat, hogy új ügyfeleket és partnereket szerezzünk különböző üzletágaink számára. Másrészt, mint médiaoldal, sok céggel beszélünk, akik szponzoráció iránt érdeklődnek, vagy nálunk vásárolnak megjelenést, és bizony sokat mesélnek a B2B marketing kihívásaikról. Te is tapasztalod ezeket?:
- A blogmarketing hatékony lenne, de nehéz jó tartalomkészítőket találni cégen belül, marketing ügynökségek közül pedig kevés cégnek van ilyen profilja, szolgáltatása.
- Hideghívás – működhet, bár egyre nehezebb így elérni a hazai cégvezetőket, továbbá túl rámenősnek tűnik tőle a cég.
- Közösségi média marketing. Itt persze lehetünk szkeptikusak, hogy elérjük-e a cégvezetőket. Aztán néhány próbálkozás után rájövünk, hogy igen elérjük, de szembe találkozunk azzal, hogy a B2C marketinghez képest itt jobban a zsebünkbe kell nyúlni. Teljesen más marketing stratégiát igényel és sok idő kiépíteni a marketingünket.
- Podcast marketing jó lenne, de kevés az erőforrás, tudás a cégben, hogy ilyenbe belevágjatok, és nem is érzed még azt, hogy ez megtérülne.
- Jó lenne bekerülni többször a hazai média véráramába, de vagy elvész a nagy portálok hírcunamijában a megjelenés, vagy egyébként nehéz olyan helyet találni ahol tényleg eléred a célcsoportod.
Van egy jó megoldásunk! Pont ott vagy! Mi magunk köré gyűjtöttük a cégvezetőket, akiket te is el tudsz érni rajtunk keresztül.
Tudtad? Sokan meglepődnek, hogy a Minneren lehet reklámozni? Tudod mi ennek az oka? Hogy észre sem veszik a reklámokat. Nos pont ez kellhet neked!
Minner, az üzleti sikerek médiapartnere. Legyél látható nálunk!
Melyik a jobb marketing? Amikor te mondod magadról, hogy te vagy a legjobb választás, vagy az, hogyha egy másik piaci szereplőtől hallja a nagyérdemű? Nos egyértelműen az utóbbi. Ezek lennénk mi.
A Minner.hu már több mint 11 éve biztos pont a hazai üzleti életben, havonta több tízezer cégvezető, üzleti gondolkodó, vezető beosztású ember olvassa a Minner.hu -t, vagy követi videóinkat, hallgatja podcastjainkat (amit néha kénytelenek a vállalkozók csemetéi is hallgatni míg viszik/hozzák őket a suliból – visszajelzések alapján).
Hitelességünket szakmaiságunk adja, továbbá az a közvetlen kommunikáció, amit folyamatosan visszatérő figyelemmel hálálnak meg olvasóink.
Miben vagyunk mások, egyedibbek?
Fenntartjuk a jogot, hogy NEM-et mondjunk. Szeretnénk továbbra is tisztán működtetni a Minnert, és csak a pénzért nem fogunk olyan szponzort elfogadni, akinek tevékenységével nem értünk egyet (pl. kriptovaluta reklám nem lehet, gyorskölcsön nem lehet, egyéb kétes szolgáltatás, ami árthat ügyfeleinknek szintén nem…) – Igen ezzel mi már egyediek vagyunk, mert a többi piaci szereplő sajnos nagyon könnyen igent mond kétes szponzoroknak is.
Közvetlen kapcsolat:
Te is tapasztalhattad azt, hogy nálunk nemcsak átrohansz a tartalmakon, hanem részt tudsz venni az üzleti közösségünk mindennapjaiban. Legyen az a 17 700 fős zárt üzleti csoportunk (Minner Extra), ami az egyik legaktívabb üzleti közösség itthon (erősen moderált), vagy éppen üzleti eseményeink, workshopjaink, üzleti tanácsadásaink. Nekünk közvetlen kapcsolatunk van leendő ügyfeleiddel, döntéshozókkal.
Marketingtudás a megjelenés mellé:
Kapsz egy sales, marketing hozzáállást minden egyes megrendelt marketing megjelenéshez. Figyelem, ez nem egy PR cikk, vagy reklámvideó. Nem az a lényeg, hogy megjelenjen a tartalom, hanem az, hogy a célközönség figyelmét felkeltsük, majd megismerje a cégedet, találkozzon az ajánlatoddal, márkáddal. Eközben ne legyen tolakodó a reklám, így sokkal jobb eredményt érünk el. Mindezt marketing tudással fűszerezve kapod tőlünk. A Minner minden egyes csapattagja haladó marketing tudással rendelkezik. (Figyelembe vesszük a célcsoportod igényeit, szóhasználatot, mi a trigger pontjuk, hol kapcsolódik be a Minner médiamegjelenés a marketingedbe, hogy lehet jól tálalni azt amit eladsz, vagy éppen teljesíteni a marketing célod)
Imádjuk a natív megjelenéseket! Vagyis az olyan reklámmegjelenéseket, ahol a tartalmainkba nagyon finoman csúszik bele a szponzor üzenete, reklámja. Erre hozok is néhány példát:
- GLS kampány része volt ez: Kampányötlet e-kereskedőknek: Csomagautomata kampány
- Billingo kampány egyik tartalma:
Ez a tíz üzleti könyv megtámogatja a sikered. Sárospataki Albert (Billingo) könyvajánlója - Webinit webfejlesztő cég így jelent meg nálunk: Hogyan segítheti egy applikáció a céged növekedését, célok elérését?
- iLogistic fulfillment cég natív megjelenése: Egyedi csomagolás. Számít a webshopban? Milyen előnyei vannak?
- Napelem kivitelező megjelenés, több mint 30 ezer olvasottsággal, itt az igazán érdekes, hogy ez natív, de közben direkt reklám: Fiatalként lesajnálták a napelempark beruházások döntéshozói. Ma már milliárdos cégvezetőkkel tárgyal
- Everigo export piacra lépésben segít, nekik hírbe ágyazott reklámot csináltunk: Elhúzott Románia az e-kereskedelemben is? Adjunk el nekik!
- Growww Digital podcast, interjú egy témára: 200 millió forint felett. Így ugord át a forgalmi plafonod e-kereskedőként – podcast
- És majd ide kerül a te/ti vállalkozásod is, szeretjük a kihívásokat, és szeretjük az izgalmas marketinget!
Egyik kedvenc natív kampány a PizzaHut Franchise volt. 1 év alatt két kampányt is levezényeltünk a Minneren úgy, hogy egyébként egy Pizza Hut franchise megnyitása 80-120 millió forintba kerül. A Minner hozta a legtöbb leadet, érdeklődőt, sőt a második kampányban már csak Minneren volt megjelenésük. Néhány izgalmas anyag az ő kampányukból:
- Miért jó egy márkának, hogy én keressek pénzt a nevével? Miért jó a franchise?
- Hol nyissunk pizzériát? Mit mondanak a statisztikák? Pizzéria franchise, Pizza Hut
Kampányokban gondolkodunk!
Természetesen van lehetőség egy-egy cikk megjelenítésére is, de láthatóan akkor lehet legnagyobb eredményt elérni, ha minél többször az olvasóink találkoznak az adott márka nevével, tartalmával, üzenetével.
- 11 éves oldal (2024 februárja óta)
- A Minner nem egy üzleti könyv, ezért szeretik.
- Szórakozni és üzleti pihenést szeretnének az emberek és közben mélyebb üzleti tudást szerezni. Ezt adjuk mi!
- 90% populáris 10% szakmai tartalom
- 59 000 követő Facebookon
- 17 700 csoporttag (keménymag – Minner Extra)
- Átlagos podcast hallgatottság: 4900 fő
- Havi látogatottság: 90 000 fő
- 13 9925 üzleti képzésen részt vevő, akik már 235 millió forintot költöttek képzéseinkre az elmúlt 4 évben
- 11 000 hírlevél feliratkozó
- Napi 5-8 000 látogató a Minneren
Mennyibe kerül? Adj Milán egy irányárat!
A médiaajánlatban vedd figyelembe, hogy!
- Mi készítjük a tartalmat (A céged közreműködésével), nálunk a piszkos munka. Átgondolt marketing javaslataink is lesznek!
- Foglalkozunk azzal is, hogy eljusson a döntéshozókhoz az a cikk. Egy klasszikus média oldal ezt NEM csinálja, kiteszi az oldalra, max 3 napig elöl hagyja. Nálunk örök tartalom és kampányidőszakban a cél minél több érdeklődőt rávigyünk a tartalomra.
- A mi anyagainkra figyelnek olvasóink, ezt mérjük például Hotjar hő térképpel vagy éppen más analitikai megoldásokkal látjuk, hogy sok időt töltenek a reklámanyagokon is. Naná, hiszen érdekes anyagot teszünk eléjük.
Az alábbi ajánlatokat képként le tudod menteni, hogyha nem találnál ide vissza, de egyébként a Minner.hu láblécében (footer) is ott a médiaajánlat rész.


Fotó: Envato License