Az Uber alapítói eladják a részvényeiket. Mit jelent ez?

Dátum

Megosztás

Idén tőzsdére ment az Uber, tették mindezt azért, mert még pont jó az időzítés egy nagyobb recesszió előtt. A részvényeket persze vették többen is, hiszen van, aki bízik az Uber sikerében, bár én egy korábbi posztban óva intettelek titeket a részvény vásárlástól. Most úgy látszik, hogy már az Uber vezetője sem hisz az egészben? A tőzsdei bevezetés után volt egy türelmi időszak, amikor még nem adhatta el a részvényeit (alapítókra és vezetőkre vonatkozik). Amint ez lejárt november 7-én, akkor azonnal eladási tranzakciókba kezdett. Problémás igaz? Ha ő sem hisz benne… Vagy csak pénzt akart látni még jobban a vállalkozásából? Mi mehet a háttérben?

Travis Kalanick alapító az, aki most több részvényétől is megvált, több tíz millió dollár értékben ad el folyamatosan.

Az Uber óriási veszteséget halmoz

Pénzt azért már közben látott Uberből az alapító (az elmúlt években), hiszen ha meg lenne szorulva nagyobb fizetést írt volna csak ki magának, mint vezető. Ezért is állnak furcsán a történések előtt az emberek, a befektetők. Az Uber negyedévről negyedévre több milliárd dollár veszteséget jelent be. Egyszerűen a jelenlegi üzleti modelljük fenntarthatatlan és nem is látszik az, hogy 1-2 éven belül ez változna és hirtelen pozitívba lendülne. Hiszen akkor miért is adná el a részvényeit az alapító. Főleg ilyen ütemben. Igaz?

2 milliárd dollár értékben adott el már részvényeket az elmúlt 2 hónapban. Eddig a vagyonának 75% volt Uber részvényben, most már csak 25%-a!!! Ezzel nem azt mutatja, hogy pont arra számítana, hogy a 2-3 éven belüli pozitív változás jön majd, és az kilövi a részvények árát. Nincs ez rendben, nagyon nem!

A WeWork közösségi iroda alapítójának botránya után nem gondoltam volna, hogy lesz egy, amire talán fel sem figyelnek az emberek, pedig nagyobb. De itt van, az Uber alapítóé!

Folytatjuk! Előtte egy gyorstipp a bennfentes kereskedési tranzakciók kiderítéséhez!:

A Finviz oldalon könnyen lehet követni a bennfentes kereskedéseket, vagyis a vezetők, alapítók részvény tranzakcióit. Kötelező ezt nekik bejelenteni. A Finviz oldalon görgess az Insider trading részig az adott részvénynél (pl. Uber). Bét.hu -n a hazai részvényeknél egyébként ez a Közlemények között található.

Az Uber példáján egy képernyőfotó:

Attól, hogy létezik egy üzleti modell még nem biztos, hogy jó is

Az Uber-nél persze gondolhatják azt a befektetők, spekulánsok vagy pusztán bárki, hogy kitart a veszteségnél és majd jön egy nagy ötlet és profitba fordul. Hiszen az infrastruktúra megvan hozzá (és a kapcsolatok). Ez mind szép és jó lenne, de nem látszik, hogy ez változna, lásd az alapító eladási tranzakcióit. Az Amazon sokáig veszteséges volt, ám még ők is elkezdtek felmutatni nyereséget, amikor látták a befektetőket ki kell szolgálni, de Jeff Bezos üzleti modelljében, a stratégiában benne is volt ez.

Nézd csak meg az Uber részvényét! Jó, hogy nem vettünk!

Itt egy újabb mini dotcom lufi? A recesszió jele itt van!

Teljesen úgy érezzük. Írtam pár hónapja, hogy az Uber, Airbnb, WeWork, Spotify mind azért készülnek idén vagy jövőre tőzsdei bevezetésre, mert pont most itt az alkalom. A piac elkezdte kilökni magukból ezeket a cégeket, ami egyben a recesszió jele is. Egy nagyobb recesszió vagy válság egy tisztító hatást is generál a vállalkozásoknál. Egyszerűen kiszórja a rosszul működő vállalkozásokat, így valójában piacerősítő hatása is van. Az Uber tulajdonosa már látja a számokat és bizony nem sok jót kecsegtet. A WeWork példája a másik, ahol kiderült, nagyon kockázatos az üzleti modelljük és még mellé volt egy botrányos vezetőjük is.

Mibe fektess akkor? A recesszió idején is mennek felfelé részvények. Most több spekulációnk is van. Ezekre kattints (a legforróbbak): ezek hosszútávúak főleg)

Forrás: finviz.com, G7
Fotó: Dan Gold / Unsplash

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!