Egy konferencián majdnem lelöktem a színpadról azt a marketinggurut, aki arról beszélt, hogy elég pusztán az új vásárlóknak reklámozni, hiszen a régieket is eléred azzal a kommunikációval. Nos, akár nyugdíjba is küldhettem volna az illetőt, mert ez legfeljebb részigazság. Kezdjük ott, hogy egy új vásárló megszerzése hatszor annyiba kerül, mint amikor egy már korábbi vásárlót veszünk rá a vásárlásra. Ne érts félre, szükség van az új vásárlókra folyamatosan, de mennyivel könnyebb azokkal foglalkozni, akik már ismernek minket! Ezt fejlesztjük most a cégnél!
A Minner Cégfejlesztési cikksorozatának egyik tartalmát olvasod most. A sorozat célja, kiválassz egy égfejlesztési ötlet és azt megvalósítsd. Ehhez részletes útmutatót kapsz a cikkekben. Ez itt 100% gyakorlat. A Minner vállalkozásfejlesztési ötletei egy-egy fontos cégterületre összpontosítanak, és kézzelfogható megoldásokat kínálnak. Nézz vissza gyakran, mert folyamatosan újabb és újabb ötletekkel (és megvalósítási lépésekkel) rukkolunk elő! Az ötletek külön kategóriát is kaptak a főmenüben.
17. Cégfejlesztési ötlet: Vásárlói élmény növelés, visszatérő vásárlók
A vásárló megérzi, ha nem törődünk vele. Ugyanakkor azt is érzékeli, ha odafigyelünk rá, amit lojalitással és újravásárlással hálál meg. Azon dolgozunk, hogy a vásárlási folyamatba olyan elemeket építsünk be, amelyek ösztönzik a vásárlókat a visszatérésre. Természetesen nem minden területen lehet javítani, ezért meg kell vizsgálni, hogyan érhetjük el azokat a vásárlókat, akik már vásároltak nálunk.
Hatszor annyiba kerül egy új vevő megszerzése?
A költségek szektortól függően változhatnak, de az átlag az, hogy egy új vásárló megszerzése hatszor annyiba kerül (Marketing Metrics). Ez nem véletlen, hiszen egy visszatérő vásárlónál már nem nulláról kezdjük cégünk, termékünk marketingjét és vállalkozásunk bemutatását.
Ha belegondolsz abba, hogy egy új vevő megszerzése hatszor annyiba kerül, akkor érdemes többet invesztálni a meglévő vevők elégedettségébe, legyen szó a vásárlási folyamatról, az ügyfélélményről, az ajánlatokról vagy a marketingkampányokról.
Nem a levegőbe beszélek! Mi ezt már többször alkalmaztuk!
Az elmúlt egy évben nagy sikere volt a „GYERE VISSZA MINNERES” kampányunknak. Odafigyeltünk arra, hogy ezzel a célzott kommunikációval elérjük azokat, akik már valamilyen módon kapcsolatba kerültek velünk, ismernek minket, és így nem kell elölről kezdeni a bemutatkozást. Mellesleg megjegyzem, hogy ezzel új érdeklődők figyelmét, kíváncsiságát is sikerült megszereznünk.

Itt már-már CEO napló jegyzet, hogy az emberek értékelik, hogy figyelünk rájuk, pedig csak kommunikáltunk feléjük, semmit nem tettünk.
Volt korábban olyan kampány, hogy adott évben a top 100 vevőnkkel vettük fel a kapcsolatot és kaptak egyedi ajánlatot, vagy éppen előbb értesültek arról, hogy min dolgozunk és előbb kaptak hozzáférést.
Vezessük be a cégbe! Részletesen a megvalósítás lépései
Először nézzük meg nagyvonalakban, majd részletesen a megvalósítás lépéseit
Nem kell mindent alkalmazni. A lényeg, hogy egyre jobban beépüljön a cég napi működésébe a visszatérő vásárlók gondozása.
- Megvizsgáljuk a vásárlói útvonalba milyen megoldásokat építhetünk be az ötletek közül, vagy hogyan bővíthetjük azt ki.
- Marketingkommunikációban indítunk visszatérő vásárlókra kampányokat.
- Amennyiben lehetséges visszatérő vásárlók számára ajánlatokat készítünk, vagy erre megoldás lehet még a hűségprogram.
- Szerezzünk több értékelést azáltal, hogy így közelebb kerültünk a vásárlóinkhoz.
A cikk további részét, vagyis a megvalósítási lépéseket a Minner Előny tagok olvashatják. Így hozzunk téged is előnybe a piacodon.
Oldd fel a cikket és szerezz előnyt a piacodon!
A Minner Előny előfizetéssel még szakmaibb, gyakorlatiasabb, részletesebb üzleti tartalmak várnak rád. Csatlakozz a prémium tagsághoz, a Minner Előnyhöz azonnali, korlátlan hozzáférésért. A tagság díja: 6900 Ft/hó
Már tag vagy? Jelentkezz be az olvasáshoz! (Itt a FB, Google login is)
Ezt még nézd meg ehhez az ötlethez!
- Az első cégfejlesztési ötletben szövegekről volt szó és egy weboldalt alakítottunk át úgy, hogy az sokkal jobban konvertáljon, sokkal több érdeklődőt vonzon be. Cégfejlesztési ötlet 1.: Adjunk el jobb szöveggel!
- Cégfejlesztési ötlet 5.: Szerezzünk 1000 véleményt és havi 20% forgalom-növekedést!
- Cégfejlesztési ötlet 13.: Facebook hirdetés, amelyre egy fél ház árát is rátennéd!
- Cégfejlesztési ötlet 10.: Marketing terv készítés. Marketing stratégia, kommunikációs terv
- További Cégfejlesztési ötletek itt.
Forrás: Marketing Metrics: The Definitive Guide to Measuring Marketing Performance
Fotó: Canva