Instant: Egy burgerező szembemegy a futárcégekkel. Akár lavinát is indíthat?

Dátum

Megosztás

A budapesti Firpo burger, ahogy több vendéglátós is, sokallja a Wolt, Netpincér, Bolt kiszállítási díjait. Sok esetben 30-40%-ot kitesznek ezek, sőt 45%-ra is van példa. Ezeken felül pedig a rendszer bevezetésért is kell fizetni, majd havidíjat a használatért. Nagyrészt ez senkinek sem jó, a fogyasztó emiatt kapja meg drágábban az ételt, a vendéglátós szenved ilyen árak mellett, nehéz termelnie. Noha a futárcég közben a marketinget lényegében átvállalja. Ezek már szinte piacterek az éttermeknek, ahol azonnal böngészhetsz minden lehetőség között. Na de ér ez annyit, hogy minden ételed 42%-al többe kerül?

A Firpo Burger úgy döntött, hogy a maga kezébe veszi az irányítást és saját rendelési felületet helyezett üzembe. Sőt ahogy látom saját futárokkal szállítja ki az ételt, szállítási díj nélkül(!). Facebookon egy posztban jelentette be ezt a burgerező (lásd itt), ahol leírta azt is, hogy így kedvezményesen tudnak majd vásárolni ételeket a vendégeik.

A náluk maradó pénzt fordíthajták a cég fejlesztésére, de lehet, hogy épp ezzel kerülik el a brutális áremeléseket. Ha érdekel mi mit gondolunk a lépésről, halgass bele a Hírszemle podcastbe, ahol 23:54-től beszélünk erről. Spotify-on itt éred el, Apple Podcast-ben itt, vagy az alábbi lejátszón keresztül

Netpincérből Foodpanda. A 20 éves Netpincér sztori

Neked is van ötleted a leváltásukra? Szállás.hu, Netpincér, Ingatlan.com, Jófogás

Nyiri Donát
Nyiri Donát
Több, mint 6 éve foglalkozom tartalomgyártással. Máig imádok kutatni, információt átadni. A célom, hogy úgy tanulj valami újat, hogy közben minden egyes mondat szórakoztat is. A Minnernél hasznos üzleti tartalmakkal, a Tízes Lista nevű Youtube csatornán pedig a világ érdekességeiről szóló videókkal próbálom elérni ugyanezt.

Insant: Növekvő marketing trend a nosztalgia. Építs te is a retrora

Felívelőben lévő trend jelenleg a retro. Egyrészt nagyon divatosak a retro termékek. Az Amazonon tavaly 290%-al nőtt a keresés például a retro home decor...

Instant: Megéri-e egy vállalkozásnak zöldnek lenni?

A mostani energiahelyzet és az elszálló költségek mellett pénzügyileg is egyre jobban megéri kevesebbet fogyasztani, na de mi most nem csak erre gondolunk. Megéri-e...

Instant: Felejtsd el a logózott bögrét, ilyen a jó merch

Időnként a csoportban felmerül a kérdés, mi lehet jó, nem szokványos céges ajándék. A Google-ben keresve is silány a céges ajándékok felhozatala. A partnereidnek...

Instant: A rövid videók uralják az Instagramot. Kontent kannibalizmus vagy fejlődés?

2020-ban debütált Instagramon a Reels nevű TikTok klón funkció. A Reels-ben kezdetben max 15 másodperces videókat lehetett feltölteni majd zenét alávágni, de mostanra már...

Instant: Megérkezett a TikTok SEO Újfajta tartalomgyártás jöhet?

Egyre több helyen látni, hogy említésre kerül a TikTok SEO. Több milliárd ember használja a videós platformot, és az emberek többsége bár feedből nézi...

Instant: Amazon Prime Day – Nyáron terméket eladni? Naná, még rekord is született!

Tudtad, hogy az Amazonnak saját szezonja van nyáron? Mintha egy kis karácsonya lenne a cégnek. 2022-ben július 12-13-ra esett az Amazon Prime Day. Az...

Kabalák a marketingben. Hogy ne csinálj gagyit?

Nemrég megszületett a Nerf kabalája Murph. A nerf gun szivacslövedékekből álló emberszerű lény. Első ránézésre ötletesnek tűnik, tekintve, hogy van kapcsolódási pont a márkához,...

Instant: A Tesla már nem a legnagyobb EV értékesítő? De igen, még…

Több befektetői oldalon és FB csoportban is nagyot ment a hír, hogy már nem a Tesla adja el a legtöbb elektromos autót. Egy friss...

Instant: Megéri Twitchen reklámozni? Így csinálj sikeres kampányt

Egyre népszerűbb platform a Twitch, főként videójáték streaming platform. Az alkotók akár órákon keresztül élő adásban vannak, és közben aktívan bevonják a közönségüket is....