A Minneren a több mint 100 könnyen kivitelezhető vállalkozás ötlet mellett elindult a startup ötlet cikksorozat is. Ezek természetesen olyan ötletek, melyek adott szektort érintenek, ezekből már ki tudsz indulni, könnyű átalakítani az ötletet. Szakértőket is bevontam, hogy az ötletek még hitelesebbek legyenek számodra. Illetve hogy még jobban rálássak az adott területre. Figyelem! Ez csak egy vázlat, ízelítő, de már ebből ki tudsz indulni, van támpontod. Tudod, egy ötlet semmi, a megvalósítás minden.
Figyelem! Az ötletet 2019-ben frissítettem, aktualizáltam!
Az ötlet röviden:
Egy platformon (weboldalon) keresztül összekötöd a reklámozókat a weboldal tulajdonosokkal, bloggerekkel, portálokkal, influencerekkel vagyis a tartalomszolgáltatókkal. Erre ún. affiliate rendszert hozol létre, ahol a weboldal tulajdonosok, influencerek, bloggerek jutalékot kapnak az ő általuk, az ő oldalukról generált forgalomból. Jó a reklámozóknak is, mert nem kell azonnal fizetniük nagyobb összeget. Tehát te vagy az összekötő kapocs, te adod a háttértámogatást.
A probléma / Lehetőség felvázolása (Problem / Opportunity)
A vállalkozók szeretnének minél olcsóbban reklámozni, és erre a legjobb megoldás a partnerprogram, vagy affiliate rendszer. Viszont itthon nincs kiforrott oldal, a TradeTracker (eddig magyarul is működött az oldaluk) az, ami több céget („reklámozót”) és weboldalt is be tudott eddig vonzani. Viszont náluk hiányzik a megfelelő támogatás. Főleg a tartalomszolgáltatók (weboldalak, bloggerek, influencerek) esetében nem adnak elég oktatást, segítséget ahhoz, hogy minél több jutaléka legyen a reklámokból, illetve főleg csak bannerekre korlátozzák a reklámokat.
Megoldás (Solution)
A fenn említett TradeTrackerhez, vagy az eDognet hasonló oldalt/céget hozol létre, ahol nagyobb támogatást kapnak a tartalomszolgáltatók, illetve a reklámozók is. A háttérben egy marketing csapat segít a tartalmak (cikkek, bannerek, termékelhelyezések) koordinálásában. Az üzleti modellről majd lent olvashatsz! Tehát a reklámozó beküldi a rendszerbe mit szeretne reklámozni, melyik termékét, szolgáltatását, beépítitek az affiliate rendszerbe, hogy nyomon követhetők legyenek a vásárlások. Tehát olyan cikkek, posztok, videók jelennek meg a bloggereknél, tartalomszolgáltatóknál, influencereknél, amik az adott reklámozóhoz tartoznak, hozzá kapcsolódó téma. A cikkben pedig benne van a reklám szövegesen, képen…
Piac mérete / Nyújtott előnyök, hasznok (Market Size / Benefit)
Már itt egy fontos tapasztalat: A Magyarországon működő affiliate oldalak nem fektetnek nagy hangsúlyt az influencerekre, pedig ők is elég nagy tartalomszolgáltatók és ugyanúgy mérni lehet a tőlük származó vásárlásokat.
Az alábbi ábrán láthatód, hogy 2015-ben már a digitális reklámok, vagyis az online reklámok átvették a reklámtorta legnagyobb szeletét. Alatta pedig azt láthatod, hogy a piac mérete 2015-ben 56 milliárd dollár volt, mármint az online reklámköltés mérete.
Top 20 affliliate kategóriát is érdemes megnézned. Bár USA adat, de ez már jó támpontot ad számodra, milyen blogokat, és milyen reklámozókat kell keresned.
Üzleti Modell (Business Model)
Miből lesz a bevétel?
A reklámozók/cégek egyrészt fizetnek fix díjat (havidíj a legjobb megoldás), egy kisebb összeg, így jobban kiszámítható a bevétel. Másrészt az eladások/vásárlások után a százalékot a startup kapja, majd annak 80-90%-át fizeti ki a tartalomszolgáltatónak. Tehát a legnagyobb bevételed az eladásokból lesz neked is.
+ Extra bevétel:
Nem minden cég készült fel a az ilyen affiliate /partnerprogramra, így további díjat kérhetsz a beüzemelésért, az ő weboldalának a felkészítéséért…
Értékesítés, ügyfélszerzés:
- Reklámozók megszerzése:
A cégeket az árral tudod bevonzani, mivel így nem kell reklámozásra költeniük, hanem egy kedvező fix díj mellett már csak a vásárlások után kell fizetniük. Ezt kell prezentálni a leendő reklámozóknak. Érdemes előadást szervezni rá, illetve Facebook és Google Adwords reklám segítségével is tudsz érdeklődőket szerezni. - Bloggerek, tartalomszolgáltatók, weboldal tulajdonosok megszerzése:
Érdemes direktben felkeresni őket, emailen, telefonon. Mivel natív hirdetésekre, szponzorált cikkekre fogtok főleg fókuszálni, így komolyabb háttérrendszert kell adnod nekik. Vagyis támogatást, hogy még jobb eredményeket érjenek el, még jobb tartalmakat írjanak, még jobban kommunikáljanak az olvasóikkal…
Versenyelőny (Competitive Advantage)
Az affiliate rendszerekkel foglalkozó oldalak többsége, sőt mondhatom azt, hogy 90%-a még mindig a bannerekre fókuszál. Pedig ezek már nem annyira hatékonyak, és a tartalomszolgáltató nem egy affiliate rendszert választ, hanem inkább a Google Adsense bevételt preferálja ilyen esetben. És a te szerencséd, hogy a kettő együtt is működhet, tehát a bloggernek még extra bevétele is lesz ebből. A most leírt startup ötletnél nem véletlen, hogy kiemeltem a natív hirdetést, szponzorált tartalmat, mivel ezzel tud egyedi lenni a te startupod. Főleg, ha segítesz a cégeknek/reklámozóknak és természetesen a bloggereknek is a szövegírásban, reklámok elkészítésében. Hiszen itt amennyi oldal, annyi különböző tartalom lehet (persze átfedés lehet közöttük). Még egyszer összefoglalva: Olyan cikkek jelennek meg a bloggereknél, tartalomszolgáltatóknál, amik az adott reklámozóhoz tartoznak, hozzá kapcsolódó téma. A cikkben pedig benne van a reklám szövegesen, képen…
Csapat / Új munkatársak (Team / Hires)
Szükséged lesz:
- webfejlesztőre, vagy kiadod a munkát
- szövegíróra (aki segít a bloggereknek/tartalomszolgáltatóknak tartalmat, natív hirdetést készíteni)
- salesre, aki felveszi a kapcsolatot a reklámozókkal
- marketingesre, aki támogatást ad a tartalomszolgáltatóknak, segít a még jobb marketingben…
Piacra lépési stratégia (Traction)
Figyelem! Az ötlet startup ötlet, mert könnyen külföldre is átvihető. Nem kell egyből startupra gondolni, és egyből felvenni mindenkit, akit felsoroltam az előbb. Ha külső tőkést is be akarsz vonni, akkor érdemes már először kicsiben elkezdeni, és úgy növekedni, majd már számokkal alátámasztva több tőkét is be tudsz vonni.
- Elkezded néhány baráttal, vagy egyedül.
- Készítetek egy-két blogot, megkeresel egy-két bloggert
- Felveszed olyan cégekkel a kapcsolatot, akiknél már amúgy is van partnerprogram. Pl. Libri, Vodafone (jó lesz példának, referenciának). Tárgyalsz velük, elmondod mi az üzleti modelled.
- Közben már újabb bloggereket/oldalakat/videóbloggereket vonsz be, minél több, annál jobb.
- Már elkezdheted keresni a befektetőket
- Itt már akkorára nőttél, hogy már biztosan szükséged lesz nagyobb IT háttérrendszere, hogy stabilan ki tudd szolgálni a reklámozókat.
Ehhez kapcsolódó cikkek, ötletek:
- 120. üzleti ötlet – Vlogger, videóblogger keltető
- 132. üzleti ötlet – videoblogger portál, vlogger média
- 36. üzleti ötlet: 2in1 reklám készítés, keresztmarketing, marketing szolgáltatás
További ötletek:
Startup ötlet: 1. Affiliate rendszer üzemeltetése – cégek és weboldal/blog tulajdonosok összekapcsolása
Startup ötlet: 2. Oktató mobilapplikáció gyerekeknek
Startup ötlet: 3. Referencia kell – portál
Startup ötlet: 4. Instagram képből bevétel – instastock
Startup ötlet: 5. város/régió applikáció franchise, egyéb app franchise
Startup ötlet: 6. ötlet – 3D nyomtatás, 3Doodler/3D nyomtató toll kiegészítő + közösségi finanszírozó kampány
Startup ötlet: 7. ötlet – Big data biznisz, pénzre váltható adatok
Startup ötlet: 8. ötlet – Okos otthon, IoT eszközök a lakásban
Startup ötlet: 9. barter oldal/közvetítő, időbarter portál
Startup ötlet: 10. Online pénztárca transfer portál/online pénzváltó/küldő – Fintech startup ötlet
Fotó: cursorch.deviantart.com