Startup kudarcok – 13. rész – iLandGuide, vagyis a magyar turisztikai applikáció, ami a szigeteket akarta meghódítani

Dátum

Megosztás

Startupok ritkán teszik közzé, hogy miért is buktak el, persze ez érthető is, ki akarja beismerni a bukást. Örültem, amikor megláttam a már-már sorozat vállalkozó, startupper, Perényi András önkritikáját az egyik balul elsült startupjával kapcsolatban. Jó volt úgy olvasni a kudarcáról, hogy közben én tudom, hogy más vállalkozásai eszméletlenül jól beindultak. Na de most koncentráljunk a kudarcra, mert most ebből tanulunk.

Mi is az iLandGuide?
Az iLandGuide egy turisztikai mobilapplikáció volt, amit a szigetre (nem a hazai fesztivál, hanem rendes sziget, amit tenger vagy óceán vesz körül) érkező nyaralók ingyenesen letölthettek, és megtalálták benne a fontosabb látnivalókat, éttermeket, nevezetességeket, eseményeket egy offline térképen. A helyi vállalkozások pedig havidíjat fizettek azért, hogy megjelenjenek az applikációban, saját maguk szerkeszthették az adataikat egy online adminisztrációs felületen.

Fő problémák
András a blogjában részletezte a problémákat, én ezekből emelem ki a főbb momemtumokat.

  • Azonnali fejlesztés – Kiemelte, hogy a legnagyobb probléma az, hogy azonnal több milliós fejlesztéssel indultak úgy, hogy valójában teljesen fel sem mérték a piaci igényeket. Sőt az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy eleve egy kész applikációval akartak piacra lépni, pedig elég lett volna egy alap funkciókkal rendelkező landing oldal, vagy webes megoldás, ami töredék befektetéssel megvalósítható és kiderült volna a piaci igény.
  • Mikor minden kész lett, akkor kezdték el értékesíteni. – Ennek az a veszélye, hogyha így derül ki, hogy nem kell a piacnak, akkor bizony ugrott a befektetés. Oké, persze a vállalkozáshoz hozzátartozik a kockázat, de az is, hogy azt mérsékelni tudjuk.
  • Lean szemlélet hiánya – Ez még az előzőhöz kapcsolódik, vagy az, hogy szerinte sokkal jobb lett volna, ha ténylegesen validálják az ötletet, és a felhasználói visszajelzések alapján folyatják a fejlesztést.
  • Validálás nem az ötletre, hanem… – András szerint az egész üzleti modellt is validálnia kellett volna, mert lehetséges, hogy nem a cégektől kellett volna pénzt kérnie az applikációba kerülésért, hanem helyette a felhasználóknak kínált volna freemium modell mellett prémium változatot.
  • Nem létező probléma? – Lehet, hogy csak fellángolás volt a startup ötlet? És nincs is piaci igény rá? Perényi szerint valószínűleg ez volt, főleg ami az üzleti modellben szereplő piaci szereplőkre vonatkozik. Hoz is egy példát, hogy az új cégénél a Webshippynél már eleve úgy történt a fejlesztés, hogy egy problémába ütköztek, mert előtte webáruházakat húztak fel, és már annyi csomagjuk volt, hogy nem bírták a logisztikát. És ahol a probléma, ott a lehetőség. Ez az új biznisznél bejött, de az iLandGuidenál nem volt valós (vagy validált) a probléma, igény.
  • Rögtön akart mindent –  Mindent akar azonnal, kész applikációt, működő kezelőfelületet… Ez sok kezdő hibája, ami visszavezethető a lean személetre is, de tudod a Minneren van erre egy másik elmélet is a Butítsd le a vállalkozás ötleted! Indulj -1ről! Amit azért írtam le, mert kicsit más megközelítésbe hozza a dolgot, és azt mondom, kezdd el nagyon kicsiben, szinte csak egy-egy funkciót (vagy terméket, szolgáltatást) adj oda a vevőknek, és folyamatosan építkezz.

Szorosan a témához kapcsolódnak még ezek a cikkek:

Tanulságos a sztorija, olvasd el részletesebben a blogján >>> 10 HIBA, AMIT ELKÖVETTEM AZ ELSŐ STARTUP VÁLLALKOZÁSOM, AZ ILANDGUIDE ÉPÍTÉSE SORÁN

Hasonló cikkek: 

Forrás: Perényi András blogja

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!