7 üzleti lehetőség, amit magyar cégként ki tudsz használni

Ez most működő cégeknek szóló tartalom lesz. Ha üzleti ötletet keresel, azt lejjebb belinkelem. Most olyan üzleti lehetőségeket mutatunk be, amit ki tud aknázni egy magyar cég. Olyan üzleti megoldásokat hoztam nektek, amihez nem kell óriási pénzeket beruházni, és közben mégis sokszoros hatással van a céged forgalmára, eredményességére. Tehát a cégeden belül helyezed át az erőforrásokat, vagy fejlesztesz egy területet.

Miért is figyelj ránk, ezekre az üzleti lehetőségekre? 11 év alatt több mint 14 000 vállalkozó, cégvezető, üzleti gondolkodó fejlesztette magát üzleti anyagainkból, hetente 5-7 cégnek személyesen dolgozunk üzleti elakadásain, lehetőségein (üzleti tanácsadás), milliárdosokkal, befektetőkkel dolgozunk együtt, és napi szinten találkozunk üzleti szituációkkal, sikerekkel, vagy éppen problémákkal. Jó helyen vagy! Vágjunk bele!

1. Marketing – nevetve versz köröket a többi cégre, ha ezt megfogadod!

Amikor cégfejlesztésről van szó, akkor a cégek nagytöbbsége a vevőszerzést említi. Hát persze! Vevő kell, forgalmat kell növelni. Jól is teszik, kell miből másra költeni. De hogy lesz itt berobbanó marketingünk? Mivel lehet kitűnni?

Kellenek a megfelelő alapok, például az alábbi tényezők, mint a

A legfontosabb tényező, amit minden cég kihagy! Igazából, ha le is rakja az alapokat, akkor is ez, amit a következőben elmondok neked, hiányzik.

Hirdess többet! „marketingelj többet! 53-szor többet!

Fejedhez kaphatsz, miattam elküldhetsz melegebb éghajlatra, hogy ennyire egyszerű tanácsot nem lehet adni, többet vártál….

Nézd! Ha akarsz még haladóbbat gyere és csináljuk egy chatbot automatizáció, vagy indíts 5 millió forintból marketing kampányt (3-6 hónapos kampány), csinálj SMS marketinget.

De akkor mi ez, miért is emelem, ki azt, hogy többet marketingelj, többet kommunikálj? A legtöbb cégről egyszerűen nem hallanak elegen. Hirdetésként csupán 1-4 hirdetést futtatnak (ha egyáltalán van), weboldaluk látogatottsága napi 50-100 fő (igen itthon ennyi a napi átlag látogatottsága a céges weboldalaknak).

#kutatás: Az Adroll (hirdetési platform) tanulmánya alapján a sikeres vállalkozások 70%-a több mint 10 hirdetést futtat egyszerre, amivel magasabb konverziót érnek el (értsd több vevőjük, több érdeklődőjük van). Akkora zaj van, hogy ezt túl kell kiabálni. Más tanulmányok is összhangban vannak ezzel a kutatással, méghozzá a piacon a kommunikációs mennyiségünk, erőnk egyenesen arányban van a részesedésünkkel a piacon (Ezt olvasgasd többször, állj meg és gondold át miről szól ez a bekezdés!).

Mi a következő lépés tehát? Röviden: Minden fronton megerősíteni a marketingedet!

„Ez az én piacomon nem működik, éppen szűkül” – Mondod mormogva az orrod alatt. A brit Marmite szendvicskrém úgy mutatott fel 25 éven át tartó folyamatos forgalomnövekedést, hogy a szektor egyre csak szűkült. Mit csinált? A reklámköltséget megduplázta, majd néhány év múlva ismét megtette ezt. Nos igen! Növekedést várunk el, miközben nem változtatunk például a marketing költségvetésen. Mikkor változtattál utoljára?

Ebben segítség kell? Fordulj hozzánk bátran, kérdezz írd le most hogy álltok... hello@minner.hu – ra bátran írj!

2. Teszt, teszt és teszt

Elképzelhető, hogy a fejedhez kapsz. Sőt, ha egy meetingben be dobod most a cégednél ezt a témát, akkor furcsán húzkodják a szemöldöküket a kollégák.

Két dolog miatt is, mert hogy ez bármit is eredményezhet, vagy azért, mert ennyire nem lehet egyszerű. De az!

Döbbentem szoktam hallani azt, hogy a cégek bár haladni akarnak, de mikor rákérdezek, hogy éppen mi az, amit tesztelnek, kipróbálnak, akkor síri csend van. Semmit, nem fut semmilyen teszt.

Rengeteg területen kell kis teszteket végeznünk, hogy utána tudjuk milyen új dologba álljunk bele. Miért? Persze, ha jól haladnak a dolgok, ezt kevésszer kell csinálni, de utóbbi esetben is ez egy változó világ, a változás az, ami állandó. Ha pedig nem jók a számaink, akkor elengedhetetlen a teszt, teszt és a teszt!

Kicsiben kipróbálunk dolgokat és oda teszünk nagyobb erőforrást, időt, pénzt aminél a tesztek bizonyították, hogy megéri.

Például:

  • Új ajánlat. Csomagajánlatod van már? Miért nem? Időszakos ajánlat csak a …-oknak? Mit veszítesz vele, ha kiposztolod, kicsit reklámozod. Teszteld le, mérd le! Egy ügyfelünk hallgatott ránk, bevezette a csomagajánlatot és áttörte ezt a bevételi plafont amiről álmodott. Ő sem hitte el, hogy ennyire egyszerű. Néha nem látjuk a fától az erdőt, mert annyira akarjuk a sikert. Vagy nehezen becsüljük meg a hatását egyes dolgoknak, ezért nem tudjuk értékelni.
  • Új termék, új szolgáltatás. Ez nagy falat lehet természetesen, de megéri. Nézd csak:

#kutatás: A McKinsey adatai alapján a gyorsan növekvő cégek (top 25%) a forgalmának 36%-át, és a profitjának 31%-át teszi ki új termékek bevezetése! Ha nem lenne tehát új termék, új szolgáltatásuk 3-7 évente, akkor ez hiányozna. Neked mikor volt új terméked, új szolgáltatásod?

3. Ha én nem vagyok ott… Ha a főnök nélkül tud menni a cég, akkor…

„Ha én nem vagyok ott, akkor nem csinálják meg a … -ot.” – már most érzem a lehetőség szagát.

„Egyszerűen ha ők csinálják 70%-os a munka. Inkább én megcsinálom!” –

Ha erre legyintesz (ezekre a szituációkra), akkor arra is legyintesz, hogy vagy nagyobb céged legyen, vagy kisimultan menj be hétfőn a céghez, vagy nyugodt légkör legyen a cégben.

A fenti kijelentések egy olyan szervezetben lehetnek, ahol nincsenek meg a következők:

  • Nem definiáltátok rendesen a szerepköröket
  • Nincsenek leírások, szabályok, felelősség leosztva.
  • És nem valami jó a munkahelyen a légkör.

Hoznék egy vendéglátós példát:

„Egy ügyfelünk mesélte a Minner tanácsadáson: „Ha ott vagyok a vendégekkel én kedves vagyok, adok meglepetés italt, desszertet, jönnek is vissza ilyenkor a későbbiekben. Mit csinál a munkatárs? Morcosan áll a pultban, ajándékot nem ad így. Úgy kell noszogatni, hogy este mosson fel, ne délelőtt, mert úgy jobb…”

Bevezetett az üzleti tanácsadásunk után egy gyakorlatot, hogy a rendelésekhez tartozik egy meglepetés ajándék, amit a pultos választ ki, de ez kötelező kedvesség (időszakosan, ezt mondják is szóban, hogy ez MOST van). Bevezettek egy ellenőrző listát (csekklista) reggelre és estére is, amit annak kell aláírni aki nyit vagy zár. Ebben az esetben a felelősség is áthárítva a munkatársra.

„Milán, ez hol üzleti lehetőség?”

A cégekben mi a legdrágább erőforrás? A munkaerő! Igen jól tippeltél, szerintem te is ezt mondtad. Hol kellene keresnünk a lehetőségeket, ha nem ott, ahol legjobban folyik el a pénz!

Csekklisták, tudástár és még hasonló működéshez kapcsolódó leírások megléte segíti a cégvezetést és a munkavállalókat is. Számon kérhetőség, kevesebb hiba, hatékonyabb munkavégzés (értsd kevesebb emberrel elvégezhető).

Nem látod, hogy ez miért fontos? Nos azért lehet ez, mert még nem volt nálatok ilyen. Ha a fenti dolgok nálad előfordulnak, és szeretnél jobb csapatot, szervezetet, akkor figyelj erre!

A Digiméter 2024-es felmérése alapján a cégek 31%-ának van digitális tudástára (folyamatleírások, csekklisták…).

Az ábra beszédes, minél nagyobb a cég annál nagyobb arányban van a cégnél ilyen, de még az 50-249 fős cégeknél is 49% rendelkezik ilyennel.

Rendszert építs és ne embereket!
Ez most erősen kapitalista hozzáállás, természetesen fejleszd a munkatársakat is, de könnyebb a rendszert cserélni mint kockáztatni munkatársakon. Rendszereket, folyamatokat építs, fejlessz, és közben könnyen cserélhetőek a munkatársak.

Még van 4 üzleti lehetőség! A 4. pont az lesz, ami teljesen áthuzalozza mindazt, amit a marketingről gondoltál. Sőt! Olyan marketinget fogsz alkalmazni, amit a hazai piacon csak néhány cég alkalmaz!

Ezeket az üzleti lehetőségeket a Minner belső köre, a Minner Előny tagok olvashatják. Nemcsak ezt a cikket tudod majd elolvasni tagként, hanem a cégfejlesztési ötleteket, előfizetés mellé jár rengeteg letölthető üzleti útmutató (pl. Facebook hirdetések útmutató, üzleti terv sablon).

Oldd fel a cikket és szerezz előnyt a piacodon!

A Minner Előny előfizetéssel még szakmaibb, gyakorlatiasabb, részletesebb üzleti tartalmak várnak rád. Csatlakozz a prémium tagsághoz, a Minner Előnyhöz azonnali, korlátlan hozzáférésért. A tagság díja: 6900 Ft/hó

Már tag vagy? Jelentkezz be az olvasáshoz! (Itt a FB, Google login is)

Mást keresel?

Fotó: Canva
Forrás: Digiméter
McKinsey

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!

Kapcsolódó cikkek