24. üzleti ötlet: Nemcsak ingyen kapcsolati tőkét szerzel, hanem még profitod is lesz az üzleti reggelik szervezésével

Arról már biztosan hallottál, hogy a kapcsolati tőke aranyat ér. Ez így is van, persze a kapcsolati tőke sem ér semmit, ha nem ápolod azt. Én az elmúlt időszakban sokszor jártam üzleti reggeliken. Hasznos volt azért, mert kontaktokat szereztem, új üzleti kapcsolatokat. Sőt még reklámozóm is lett onnan, nem is egy. A következő ötlet olyan lesz, amiből te többet is profitálhatsz, mint első körben gondolnád.

24. vállalkozási ötlet: Üzleti reggelik szervezése

  • a, ötlet: Üzleti reggelik szervezése üzletembereknek: Az üzleti reggeliket délelőtt 8-tól 10-óráig szokták tartani.  Több kávézó is jó lehet ilyen alkalmak leszervezésére, sőt sokszor külön termeket is ki lehet bérelni. A legtöbb ilyen szervezett kapcsolatépítő reggeli általában 2-3 ezer forint szokott lenni/fő, ebben benne van már a svédasztalos reggeli is. Több olyan üzletireggeli-szervező cég is van, aminél később tag is lehetsz (klubtag). Ennek ára viszont drága, a legtöbb kis vállalatnak meg sem éri, vagyis nem tud ekkora összeget felszabadítani erre a célra. (Éves 200-400 ezer forint a tagság). Erre itt máris az öltet, van egy réteg, amiket a nagy kapcsolatépítő, networking cégek nem szolgálnak ki.
    Azért, hogy neked is megérje, érdemes drágábban adni az üzleti reggeliket, de további extrákat beleépítve. Tippem még az is, hogy először menj el jó pár üzleti reggelire, nézd meg, mit csinálnak….
    Figyelj arra, hogy próbálj különböző cégprofillal rendelkező vállalatvezetőket, fontos pozícióban ülő alkalmazottakat meghívni az egyes üzleti reggelikre. Mert két hasonló profilú cég nehezen fog tudni találni kapcsolódási pontot. 
    Honnan lenne a profitod?
    Egyrészt az üzleti reggelikből, de van egy jobb ötletem! Szerezz abból pénzt, hogy segítesz a kapcsolatápolásban, a reggelik utáni kapcsolattartásban, az új üzleti kapcsolatok kiaknázásában. Szinte egy kapcsolatépítő mentor leszel.
  • b, ötlet: Üzleti reggelik szervezése alkalmazottaknak, menedzsereknek vagy átlagembereknek (hétvégén?): Érdemes különvenni a vállalkozói üzleti reggeliktől. 
  • c, ötlet: Összekapcsolni a 61. ötletben leírt Lakáskávézós ötlettel. Valójában ezzel azt is el tudnád érni, hogy amolyan amerikai típusú „szivarklub” jöjjön létre, és a leírt Lakáskávézó ötletet máris felturbóztad ezzel.
  • Kapcsolódó ötletek:

Célpiac: Vállalkozók, felső vezetők, értékesítők…
Megvalósítás, üzlet:
1. Kell egy weboldal, egy blog (ez alap).
2. Mindenkinek van vállalkozó ismerőse, tehát nem lesz nehéz felkeresni őket.
3. Az elején kb 5-10 fős csoportokat tudsz bevonni, később viszont egy-egy alkalommal akár 20 főt is.
4. Tegyél bele valami extrát. Hívj előadót, vagy eleve készülj te fel valamilyen jó témával. A legtöbb üzleti reggelinél hiba, hogy nincs társalgás, például valamilyen érdekes témával kapcsolatban. Szóval legyen mindig egy kiválasztott téma. Pl. Facebook reklám, tartalommarketing…, amivel már segítesz is abban, hogy beszélgessenek a résztvevők.
5. Az egyik legnagyobb probléma ezeknél az üzleti reggeliknél szerzett kapcsolatoknál az szokott lenni, hogy nem teljesen tudják kezelni az ott lévők az új kontaktokat, az új üzletek így elvesznek. (Volt olyan eset, hogy én sem voltam valami profi, és egy-egy üzlet azért nem valósult meg, mert nem használtam ki a lehetőséget). Szóval én ráépítenék egy olyan szolgáltatást, amivel az üzleti reggelin kívül is segítenék összehozni az ott lévőket. És abban is segítenék, hogy a kapcsolatot tartsák egymással. Ebből lenne a legnagyobb profitod!

Profitvárakozás:
Add drágábban a szolgáltatásod, 5-6 ezer forintot is elkérhetsz egy-egy alkalommal egy résztvevőtől. Ez azt jelenti, hogy 3-4000 ezer forint profitod lenne emberenként egy alkalommal. 20 főnél ez már 60 ezer forint. Havi 4-et könnyen meg tudsz szervezni, amivel így már 240 ezer forintot kereshetsz. De itt nem állsz meg. (Persze az elején nem lesz annyi ember)
Az 5. pontban említett plusz szolgáltatással napi szinten lenne munkád. Segítenél az egymás közötti levelezésekben, új infókat adnál nekik…. Ezért havi díjat is kérhetnél, pl. havi 5-7 ezer forintot. Mivel annyi pluszt kapnának, ők is észrevennék vállalkozásukon a változást, és hát a kapcsolati hálójuk is megnőne.
A te kapcsolati hálód is megnő
A következő lépcső tehát egy újabb vállalkozás felhúzása az ingyen jött kapcsolataid segítségével. Persze annyira nem volt ingyen, hiszen sokat dolgoztál velük.

Van elég üzleti kapcsolatod? Kapcsolati tőkéd? Fejleszd a Minner cikkeknek köszönhetően! Kapcsolatépítéses cikkek:

Kapcsolatépítés oktatás a MinnerAkadémián, ami még jobban segítheti az ötlet megvalósítását. Kattints ide! 

[adrotate banner=”5″]

.
Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 10 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is! Új témám lesz most a work-life balance, kiegyensúlyozott élet. Mert mindig kell valami új!

További friss cikkek

Generációváltás. Ugyanazt a céget viszi tovább a következő generáció?

Ha ma megkérdezik, ki vagyok, azt felelem: a Hardbit Kft. második generációs vezetője. Ez olyan régóta így van, hogy az identitásom része lett. Mostanában...

Előny lehet-e az EU ipari múltja az AI-versenyben?

2025-ben az Egyesült Államokban 285,9 milliárd dollár magántőke ment mesterséges intelligenciába, Európában 20,9 milliárd. Közel tizennégyszeres a különbség… S miközben nyolc amerikai techcég ért...

Az ötleted már MA működő weboldal lehet: így működik a Suara vibe code platform

Programozói tudás nélkül alkotnál digitális megoldásokat, weboldalt, foglalási rendszert, egyéb digitális megoldást? Ezt vibe code-nak hívják. Sok nemzetközi megoldást kipróbáltam már, aztán most elém...

Kell még a Canva? Kipróbáltuk a Google Picset

Az elmúlt két évben több digitális eszközt végigpróbáltunk már. Tíznél is több AI-eszközt ajánlottunk tartalomkészítőknek, a Canva is köztük volt, írtunk a NotebookLM-ről és...

Kié a vevő, ha már az agentje vásárol?

Pár hete a Meta elindította a Muse-t, egy személyes AI-agentet, amely a felhasználó nevében űrlapot tölt ki, alkudozik, utat foglal és vásárol. Tizenkét nappal...

AI-jal építettem fel az e-mail marketing listát, automatizmusokat. Bluefox Email MCP 

Ma már be sem kell lépni az adott digitális eszköz, szoftver felhasználói felületére, hogy azt használni tudjuk. Itt van például a Bluefox Email, aminél...

60 000-es terméket, szolgáltatást veszteséggel eladni? Ehhez már tehetség kell! Sikerült! – Esettanulmány

Volt már olyan érzésed, hogy jön a bevétel, de valahogy csak nem akar kijönni a hó végén a profit a cégedben? Az árazás, erőforrás...

Bill Gates az AI-ról: Kemény 20 év jön, sokan elveszítik az állásukat

Bill Gates szerint 20 év káosz jön most az AI miatt, de utána nagyon jól fog élni mindenki. Igazán jó kilátások. További hír még,...

Amikor már érdemes inkább árat növelni, minőségromlás helyett

A vásárlók 27,2 százaléka veszi észre, ha kevesebb kakaó kerül a csokiba. Az áremelést már 49,8 százalék. Ha csak ezt a két számot nézed,...

Berobbanó növekedési stratégiák cégeknek. 2. rész: történetmesélés, napi 30 vevő technika, chatbot

Ahogy előző részben is, ez itt most nem a lassú növekedésről szól, nem a hosszú távú stratégiákról. A cél az extrém növekedés, hogy meghekkeljük...

Október 31-e után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében

Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll,...

Lemásoltak? Ingyen kaptál egy versenytárs-elemzést

2024-ben 112 millió hamisított terméket foglaltak le az Európai Unióban, amelyeknek becsült értéke 3,8 milliárd euró volt. (Lottó reklám: MEENNYI?) Fun fact: ekkora értékben...

Kampánymarketing, a marketing stratégiád szintlépése a nagyok ligájába [kutatás]

Te is már mindent megpróbáltál a marketingben? Tölcsérmarketinget, nyereményjátékok, aktív posztolás valamelyik social média oldalon. Persze ezek is hozhattak eredményt, főleg mondjuk egy tölcsérmarketinget...