A Minnernél az egyik legjobb ötletünk volt, hogy elindítsuk ezt a szavazós péntek üzleti feladvány sorozatunkat. Egyrészt látjuk, mi az, amit már igazán jól tudtok, és mi az, amiben még alaposabban kell elmélyednünk az edukáció során. Illetve vannak olyan üzleti feladványok, ahol a közös gondolkodásra helyezzük a hangsúlyt, mint a múlt heti slágertermék szavazásnál. Most olyan üzleti szituációkra kérdeztünk rá, amelyek főként marketinggel kapcsolatosak. Tudtad? Egy hirdetés nemcsak 60 napig, hanem akár 90 napig is futhat, és ilyenkor még magasabb is lehet a konverzió. Lássuk, miért is!
Elmaradozó vásárlások, konverziók
A következő kérdésünk az, hogy mit változtatnál az alábbi szituációban: 1,5 hete futnak a hirdetések, a kattintási költség is kedvező (alacsony), de a konverzió mindössze 0,5% körül van, így nem jönnek a vevők. Min változtatnál? Csökkentenéd az árat, kupont adnál, vagy inkább a weboldal szövegén módosítanál?
A minneresek 89%-a a B megoldásra szavazott, amit nagyon jól tettek. Itt azonban egy érdekes szituáció adódik: tudom, hogy ilyenkor változtatni igazán fájdalmas lehet (a weboldal szövegen, körülményes, sok gátló tényező…). A legtöbb cégnek nincs is rutinja ebben, és előfordulhat, hogy a marketinges nem rendelkezik hatáskörrel a weboldal szövegeinek módosításához. A sikeres cégeknek ezt meg kell oldaniuk.
Gondold végig a következőt: A főoldalt soha sem hirdetjük (maximum, ha az landing page szerű), 99%-ban aloldalra kell futni a hirdetéseknek. Legyen folyamatod a weboldal szövegének módosítására. Mit módosítsz? Itt van néhány ötlet:
- Változtatok a marketingszövegen. Lesz több eladásom? Mutatom az eredményt!
- Cégfejlesztési ötlet 1.: Adjunk el jobb szöveggel!
- Arcpirító közhelyek, amiket célszerű kigyomlálni a weboldaladról
10 hirdetésed fut már 20 napja, de nem térül meg
Minden adott, a hirdetési képek is rendben vannak, a koncepció is jó, és nagy reményeket fűztél hozzá. Sőt, megfogadtad a Minner tanácsát, hogy adj több időt a hirdetéseknek. De valamiért mégsem működik, nincs megtérülés. Mi lehet a gond?
Ugye most is fut egy teszt hirdetésed, sőt kettő is? Egy új koncepció, új szöveg vagy kép? Ez lesz az a stratégia, amelynél ha jó eredményeket tapasztalsz, akkor több pénzt fektetsz bele! Tehát a helyes megoldás az A, vagyis tesztelni kell, és ami működik, arra érdemes több pénzt áldozni.
Ezt olvasd el: A cégek 99%-a nem használja ezt a módszert, az 1% keresi meg az ő pénzüket is
Futhat-e egy hirdetés 60 napig?
A címben is ezzel a témával kezdtem, és most megtudjuk az igazságot. Futhat-e egy kampány 60 napnál hosszabb ideig? Igen vagy nem? Egyszerű kérdés.
Itt már vegyes eredmények születtek, ami számodra azért lehet pozitív, mert a válaszadók közel fele rosszul ítélte meg az, mit kellene tenni ebben a helyzetben. Ez előnyt jelenthet neked!
Kiemelnék egy korábbi cikkemből három statisztikát:
- A 60 napnál hosszabb időtartam a kampányok esetében átlagosan 20-30% -kal jobb konverziós arányt eredményeznek, összehasonlítva a rövidebb futású hirdetésekkel (Adespresso 2021)
- A 90 napnál hosszabb ideig futott hirdetések átlagosan 50-70% -kal magasabb ROI-t eredményeznek a rövidebb hirdetéseknél (Wordstream, 2020.)
- A Facebook, GfK és a Nielsen közös kutatási eredménye 2022-ben azt mutatta, hogy a teljes megtérülésünk 60%-át a hosszabb távú marketing kampányok, marketinghatás hozta. (Európai adatok). Ezek az adatatok jól mutatják a kampánymarketing erősségét, hiszen főként ezek a hirdetéseket futtatod hosszabb ideig.
Miért is kell ez? Mire fogod használni? Olvasd el ezt: Kampánymarketing, a marketing stratégiád szintlépése a nagyok ligájába [kutatás]
Számít-e a mosoly a képen?
Lehet, hogy ez egy olyan kérdés, amire egyből tudod a választ. Azért hoztam fel példaként, mert sok weboldalon még emberi arc sincs. Vajon mennyivel nőtt a vásárlók száma, hány százalékkal emelkedett, amikor a komoly arcú fiatalembert mosolygósra cserélték?
A helyes válasz 9,9%! Igen, minden apró részlet számít!
Az lesz sikeres, aki nem legyint az apróságokra, hanem figyel a részletekre.
Ma az online térben nagy a verseny, és kifinomult megoldásokra is szükség van!
Éppen akciózol, de az emberek még sem mozdulnak. Mi a gond?
Akár egy Black Friday, akár egy nagyobb akció alkalmával szörnyű érzés lehet, ha nem jönnek az elvárt számok. Nem elég a kedvezmény, még a hirdetésre is többet kell költeni. Mi lehet a gond, ha nagy kedvezmények és akciós időszakok alatt sem jönnek az eredmények? (Én is követtem el már ezt a hibát, sőt, újra is…)
100%-a a szavazóknak tippelt a B-re! Na ez már valami! Igen, az a helyes válasz, vagyis a nagy kedvezményes időszak előtt legalább 30 napon keresztül kell érdeklődőket gyűjteni, weboldalra terelni, akár hírlevél feliratkozókat szerezni. Majd indulhat a nagy akciózás és már hirdetni sem kell ilyenkor annyit.
Felért egy képzéssel ez a könnyed cikk? Van itt még ilyen!
- Külön egy helyre összegyűjtöttem az ilyen üzleti feladványokat. Kattints ide!
- Tényleg többet fizetnek? Ezért? Ezeket az üzleti példákat látva, teljesen mást fogsz gondolni az üzletről
- Ugyanaz a termék, de más célcsoport? Ezeket az üzleti példákat látva, teljesen mást fogsz gondolni az üzletről 2. rész
- 1 millió iPhone-t használnak itthon? Ezeket az üzleti példákat látva, teljesen mást fogsz gondolni az üzletről 3. rész
- Fizetésnap és a bevétel kapcsolata. Üzleti szituációk, feladványok 4. rész
- Mikor lesz a kattintásból vásárlás? Üzleti feladványok 6. rész
- Melyik plakát kapja el az emberek figyelmét? Üzleti feladványok 7. rész
- Melyik Facebook poszt állít meg a görgetésben? Üzleti feladványok 8. rész
- Az emberek fele csődbe vinné ezt a céget. Üzleti feladványok 9. rész
- Uralni akarom a piacom! Mennyit kell költenem hirdetésre? Üzleti feladványok 10. rész
- Hová tegyük ezt a terméket a boltban? Üzleti feladványok 11. rész
- Melyik TikTok videó ér el nagyobb nézettséget? Üzleti feladványok 12. rész
- Keressünk slágertermékeket ezekhez a cégekhez! Üzleti feladványok 13. rész