Többször is írtunk már startup cégekről, olyanokról is, akik különböző közösségi finanszírozó oldalakról gyűjtik a pénzt, hogy legyárthassák az ötletüket, így mindenkinek előnyös üzlet...
2014. novembere óta itthon is megjelent az Uber, és néhányan használják is már. Főleg az ingyenes kuponok miatt is sokan igénybe veszik. Nemcsak nálunk,...
Tudtad, hogy a Harley-Davidsonnak a legnagyobb haszna, illetve bevétele a kis apró tárgyakból van? Például a Harley-s kendő, sapka, kabát, kesztyű...vagyis a Harley élményből....
A Polaroid megpróbált visszatérni, és kihozott egy készüléket, amivel digitálisan készült képeinket tudjuk kinyomtatni, de véleményem szerint nagyon borsos áron árultak. Ennél kreatívabbak voltak...
Az utóbbi időben több helyen is írtak egy francia startupról, akik a Prezihez hasonlóan, online prezentációkészítő alkalmazással foglalkoznak. A Techcrunch portál a Bunkr prezentációkészítő...
A Techcrunch értesülései szerint Snoop Dogg 25 millió dolláros befektetési alapot indít, mely a legális marihuánához kapcsolódó startupokba fog fektetni. Az USA két államában...
Most már teljesen biztos, hogy minden induló vállalkozásra rá lehet mondani azt, hogy startup. Eddig inkább az informatikai, nagy innovációval rendelkező gyorsan fejlődő cégekre...
Az Ökuka Iskolaprogramot elsőként a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban valósította meg a Recobin csapata. A Recobin célja, egy olyan példaértékű CSR program létrehozása, mely követendő minden...
Sok afrikai farmer él 1,25 dollárból naponta (306 forint). Az ő segítségükre találták ki telefonhoz kapcsolódó támogatásokat, melyek eredményeképpen több terményük, több bevételük lehet.
A...
A Kickstarter közösségi finanszírozó oldalon kezdték el gyűjteni a tőkét a Vissza a jövőbe filmből is ismert légdeszkára. A Hendo a lebegéshez egy speciális...
Egyre fiatalabb korban elkezdődik már a programozás megtanulása. A fiatalok már óvodás kortól találkoznak a különböző kütyükkel, laptoppal, mobillal. A technológiával nőnek fel, előbb...
Cégnév: Recobin Kft.
Alapítók:
Ferenczi Attila Innovátor, a karton szelektív hulladékgyűjtők megálmodója, az Ökuka motorja. Az ELTE TTK Környezettudomány szakának hallgatója volt, szakdolgozatának témáját a Pest...
A Loffice egy versenyre invitálja a magyar startupokat. Érdemes kihasználni a lehetőséget, mivel sok potenciális befektető ott lesz. További részletekért görgesd lejjebb az oldalt:
//...
Cégnév: Coolquest
Alapítók: Richolm Péter, Virág Nikolett, László Róbert
Miről szól a termék, kinek szánjátok?:
A 2014 júliusában indított feladatközvetítő portál az elfoglaltaknak több szabadidőt, a ráérő...
Cégnév: Xeropan
Alapítók: Mile Ferenc, Al-Gharawi M. Attila
Miről szól a termék, kinek szánjátok?
Úgy gondoljuk, hogy a berögzött nyelvtanulási szokások, egyre kevésbé illeszkednek az emberek megváltozott...
Cégnév: Fabulous Budapest
Alapítók: Bittó Zsófia
Miről szól a termék, kinek szánjátok? :
A Fabulous Budapest élmény alapú városnézést kínál. A kis létszámú, személyre- és csoportra szabott...
Cégnév: Buxa
Alapítók: Bujna András, Fajszi Bulcsú, Máté András, Zimmer Márton
Miről szól a termék, kinek szánjátok?:
A Buxa egy mobilfizetési alkalmazás és a mögötte álló szolgáltatás, melynek...
Ha ma megkérdezik, ki vagyok, azt felelem: a Hardbit Kft. második generációs vezetője. Ez olyan régóta így van, hogy az identitásom része lett. Mostanában...
2025-ben az Egyesült Államokban 285,9 milliárd dollár magántőke ment mesterséges intelligenciába, Európában 20,9 milliárd. Közel tizennégyszeres a különbség… S miközben nyolc amerikai techcég ért...
Programozói tudás nélkül alkotnál digitális megoldásokat, weboldalt, foglalási rendszert, egyéb digitális megoldást? Ezt vibe code-nak hívják. Sok nemzetközi megoldást kipróbáltam már, aztán most elém...
Az elmúlt két évben több digitális eszközt végigpróbáltunk már. Tíznél is több AI-eszközt ajánlottunk tartalomkészítőknek, a Canva is köztük volt, írtunk a NotebookLM-ről és...
Pár hete a Meta elindította a Muse-t, egy személyes AI-agentet, amely a felhasználó nevében űrlapot tölt ki, alkudozik, utat foglal és vásárol. Tizenkét nappal...
Ma már be sem kell lépni az adott digitális eszköz, szoftver felhasználói felületére, hogy azt használni tudjuk. Itt van például a Bluefox Email, aminél...
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll,...
2024-ben 112 millió hamisított terméket foglaltak le az Európai Unióban, amelyeknek becsült értéke 3,8 milliárd euró volt. (Lottó reklám: MEENNYI?) Fun fact: ekkora értékben...
Te is már mindent megpróbáltál a marketingben? Tölcsérmarketinget, nyereményjátékok, aktív posztolás valamelyik social média oldalon. Persze ezek is hozhattak eredményt, főleg mondjuk egy tölcsérmarketinget...