Kategória

Tőzsde

Megtáltosodott a Facebook, közel a 100 dollár

Tegnap közölte negyedéves jelentését a Facebook. Ebből kiderül, hogy eredményei a várakozásokat is túlszárnyalják. Az árfolyam szépen emelkedett is az utóbbi időben, viszont tegnap...

Az Apple bevétele az iPhone-tól függ?

Egyre jobb, nagyobb eredményt jelent az Apple negyedévről-negyedévre. A számok annyira meggyőzőek, hogy a világ legnagyobb cége lett, és rengeteg készpénzen is ül. A...

Vegyük az Apple részvényt? Az Apple kilóra megvehetné Görögországot? Ezzel elmondtam mindent

Az Apple 2015-ben a legértékesebb cég lett a világon. A részvényárfolyam szárnyalt, a cég olyan sok készpénzen ül, amivel még Görögországot is ki tudná...

Újra a tőzsdén a PayPal. Mennyit lehet vele nyerni?

Ma már lehetett kereskedni a PayPal részvénnyel a tőzsdén. 2002-ben vette meg az Ebay a céget, így ki is vezették a tőzsdéről. Most viszont...

Alibaba vs Amazon

Az online vásárlás két meghatározó szereplőjét hasonlítja ez az infografika, vagyis a kínai Alibaba-t és az amerikai Amazont. Az alábbi ábrából levonhatjuk a következtetést, hogy...

A virtuális valóság lesz a pornóipar új milliárdos piaca

A pornóipar gyorsan tud alkalmazkodni a változásokhoz. De, az is igaz, hogy a pornófilm bevételek az utóbbi időben megcsappantak, és a piac átalakult. A...

Jó kis recept lehet: Keress egy túlértékelt céget, és spekulálj árfolyam esésre

Mennyire egyszerű lenne az, hogy csak kiszűrjük a túlértékelt cégeket, és azokat shortoljuk, vagyis árfolyam esésre spekulálunk. Ez nem is olyan nehéz most már....

Élő videókapcsolattal tette teljessé webkonferenciáját a LogMeIn

A LogMeIn join.me alkalmazása több millió felhasználót számlál. A HTML5 technológián is alapuló online alkalmazás már nem csak képernyőmegosztást és hanghívást, de élő videókapcsolatot...

Hamarosan vehetsz Ferrari részvényt is

Tavaly októberben vezették be a tőzsdére a Fiat-Chrysler Automobiles részvényét. A cég később jelezte, hogy a Ferrari -t leválasztja az anyacégről, és most már...

A Starbucks árat emel, megteheti

A Starbucks 2014-ben emelt utoljára árat, akkor azért mert a kávé világpiaci ára az előző időszakhoz képest megugrott. Azóta igaz, hogy mérséklődött a kávé...

Tőzsdekrach Kínában! Hasonló az 1929-es Nagy Gazdasági Válsághoz?

Nem tanulunk a régmúlt eseményeiből? Levonhatjuk már most a konklúziót, az emberi mohóság túlszárnyalja az ép ésszel való gondolkodást. Az elmúlt 1 évben Kínában...

Az Amerikai Haditengerészet 9 millió dollárt fizet a Microsoftnak évente az XP támogatásért

2014. áprilisától fogva a Microsoft nem küld frissítéseket az XP operációs rendszerre, így aki azt használj, ki van téve annak, hogy a rendszere nincs...

Hasít a magyar alapítású magyar startup a LogMeIn, 243%-os hozam

A magyar startup sikerek között általában a Prezi, Ustream, LogMeIn hármast szokták emlegetni. A három cég közül a LogMeIn már a tőzsdén is kint...

A nap ábrája: Görög pénzügyi válságok 1829-óta

Ránézve erre az ábrára láthatjuk, hogy Görögország elég sűrűn keveredett pénzügyi válságba 1829-óta. Az utolsó adat 2010 volt, amit vizsgáltak, azóta a helyzet nem...

Már megint a görögök!

Ismerős lehet a mostani eset, mivel 2011-ben is már a csőd szélére kerültek a görögök. Picit furcsa is, hogy közel 4 év alatt nem...

Most akkor mi a helyzet a Norbi részvénnyel?

Sokszor azt érzem, hogyha a Norbi Update részvényről beszélek mindenki kiröhög. Abban egyetértek, hogy Norbi egy megosztó személyiség, sokan utálják, viszont van egy réteg...

Külföldi brókercégnél ragadt 5000 magyar ügyfél tőkéje?! Folytatódik a brókerbotrány?

Újabb brókerbotrány a kilátásban? Erről lehet olvasni befektetési fórumokon is, ahol az Ironfx ügyfelei panaszkodnak, mivel nem jutnak a tőkéjükhöz. Az IronFx egy ciprusi...

Hamarabb lehet kereskedni a PayPallal

Eddig azt nyilatkozta az Ebay, hogy a PayPal leválasztása a cégről csak ez év őszén fejeződik be, most viszont új dátumot adtak meg. Július...

29% profit a Zwackon! Erre inni kell! Te is koccinthatnál erre…

2015-ös osztalékfizetésnél 1200 Ft-ot ad a részvényeseinek a Zwack. A cég részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén lehet kereskedni, így ezt az osztalékot te is megkaphattad...

Az afrikaiak kreatív módon szereznek pénzt a Facebookról és az Instagrammról – ezek nem a nigériai csalók

A Minneren már olvashattad, hogy Afrikában nagyobb arányban használják a mobil bankolást, mint a fejlettebb országokban. Az ottani lakosok a Safaricom (Vodafone-hoz tartozik) telekommunikációs...

További friss cikkek

Így adj el magyar KKV-knak, cégeknek, vállalkozásoknak

Biztosan abban vagy éppen, hogy már elérni is nehéz a magyar cégeket, időbe, pénzbe és erőforrásba is kerül. És akkor még kérdéses, hogy hatásos,...

A Milka és a MONOPOLY ikonikus párosa új szintre emeli a mindennapi bevásárlást

Áprilistól két ikonikus márka, a Milka és a MONOPOLY közös kampányt indít. A gyengéd Milka csokoládék és kekszek, valamint a Hasbro legendás társasjátéka egy...

Aki mindenhez ért, az igazából semmihez sem? Specialisták vs polihisztorok

Aki mindenhez ért, az valójában semmihez sem ért, vetette fel egy olvasónk nemrég. Valóban a specialistáknak kedvez a világunk és egyelőre a munkaerőpiac is,...

Ááá a magyar cégvezetők nem ilyenek! Biznisz szituk

A magyar gógyi! Nincs is ennél jobb, magasabb szintű a világon. A feltalálók országa, nemzete vagyunk. Olyan vezetőink vannak, akik minden percen, minden szituációban...

Jó ötlet, jó menedzsment, jó terv. Ez kell a sikerhez!

A fenti gondolat a Foxpost alapítójától származik. Sőt, azt is mondja, hogy még tőke sem kell hozzá, mert ha a fenti három megvan, a...

B2B értékesítés: 4 hiba, ami már az elején tönkrevágja az üzletet. Cégeknek adsz el?

Vállalkozásoknak, cégeknek értékesítesz terméket, vagy szolgáltatást? Nem vagy könnyű helyzetben, mert teljesen más üzleti szereplőknek eladni, mint a fogyasztóknak. Kit szólítsunk meg? Honnan lesznek...

Egy eszköz a kreatív gondolkodáshoz és az egyedivé váláshoz. Tűnj ki a tömegből

Kezdő vagy rutinos vállalkozóként egyaránt tapasztaljuk a nyomást, hogy az értékesíteni kívánt terméknek vagy szolgáltatásnak a versenypiacon valamilyen szempontból egyediséget kell tükröznie. A különleges...

Munka mellett mellékes. Melyik szolgáltatásra keresnek rá sokan?

Gondolkodtál valamilyen szolgáltatás beindításán? Digitális szaki, virtuáiis asszisztens, coach, masszőr... melyikre van elég kereslet? Nem kell ezen morfondíroznod, mert mi utána néztünk neked, és...

Minden 8. magyar nő küzd ezzel… Így segítenek a lovak! – Bridle Up Hope

93%-a a részvevőknek sorsfordítónak mondta a programot. Ezen felkaptam a fejem, azt mondtam erről be kell számolnunk. A kiégésre sok esetben legyintünk, alig kezeljük,...

A metrikák csapdája: miért árthat a cégednek, ha mindent mérsz az ügyfélélményből

A legtöbb vállalat több tucatnyi ügyfélélmény-metrikát követ, de alig néhányat használ a döntéseihez. Egy 14 előfizetéses szolgáltatót bevonó kutatást elemzünk, ami azt igyekszik megmutatni,...

Jön a „Magyar New Deal”. Lehetőségek az átalakuló versenypiacban

Olyan gazdasági tőkeinjekció jöhet Magyarországra, amit az elmúlt 10 évben nem láttunk. De nem csak ez hozhatja meg a rég nem látott növekedést, hogy...

23 millió befektetés, ami 2 év alatt megtérül!

Jól menő franchiset keresel? A Mozgásklinika a leggyorsabban növekvő franchise itthon. Mindezt úgy is, hogy valóban pénzt tud termelni a csatlakozó vállalkozóknak. 23 millió...

Nem a mi hibánk, de a mi problémánk – gondolkozz úgy, mint a Disney

Mostanában több olyan cikket is hoztunk le, ami egy YT, TedTalk vagy TikTok shortból merített inspirációt. Milán is nézi ezeket, spammeljük egymást a csoportban,...